Valamint Szánthó Regő és Mátyus János mérkőzés utáni értékelése. (tovább…)

Labdarúgó csapatunk korábbi védőjét az NBII-es időszakról is kérdezték. (tovább…)

Korábbi játékosunkat kérdezték a BL-selejtezős párharc lefújása után. (tovább…)

Korábbi játékosunk, a REAC jelenlegi klubigazgatóját kérdezték többek között a Fradi – Dózsáról, valamint arról, kiktől tanulta a legtöbbet az edzősködésről. (tovább…)

Volt játékosunk szerint azonban nehéz dolga lesz a Fradinak. (tovább…)

Korábbi védőnk elmondta, hogy az akkori átigazolása után a lakásához mentek a Honvéd szurkolók. (tovább…)

Mátyus János idézte fel emlékeit a Fradi – Honvéd párharcokról. (tovább…)

Jani marad az MLSZ sújtotta Nyíregyháza mellett derül ki a Magyar Lelátónak adott interjúból. (tovább…)

Korábbi védőnk, a Nyíregyháza jelenlegi vezetőedzője értékelt. (tovább…)

A Fradi edzője a hozzáállással elégedett, a játékkal nem. (tovább…)

A két szakvezető a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a mai bajnokiról. (tovább…)

Mátyus János és több játékosa is beszélt a szombati mérkőzésről. (tovább…)

A Honvéd és az MLSZ magát mindenhatónak gondolója szólt be egykori játékosunknak. „Szeretem, amikor az ördög figyelmeztet, hogy nem jól mondjuk a Miatyánkot.” (tovább…)

Kölcsönbe távozni készülő védőnk és új edzője Mátyus Jani nyilatkozott. (tovább…)

Mátyus János a szurkolói helyzetről, valamint arról, szerinte hogyan állna a Fradival. (tovább…)

Csábi Józsefet váltotta egykori játékosunk. (tovább…)

Mátyus János és Telek Manci a Dodzsem vendégei voltak. (tovább…)

Jani terveiről is beszélt. (tovább…)

A távozásának körülményeiről a Csakfocinak nyilatkozott. (tovább…)

Mátyus János értékelése. (tovább…)