A két szakvezető a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a mai bajnokiról.
Thomas Doll
Keménységből aligha lesz hiány. A pápai találkozón a hazaiak azt csinálták, amit kellett, foggal-körömmel őrizték a kapujukat. Még ha ez többé-kevésbé sikerült is nekik, nem azért kaptunk ki 1-0-ra, mert a Pápa ellenállhatatlanul futballozott, hanem mi játszottunk rendkívül gyengén. Nem biztos, hogy a Nyíregyháza nekünk ugrik, Mátyus János jó munkát végez a csapatnál, úgyhogy ha győzni akarunk ezen a hétvégén is, maximális koncentrációra lesz szükség. Még az is elképzelhető, hogy Vladan lesz az egyik belső védő, a felkészülés alatt játszott néhányszor a védelem közepén, és nem okozott csalódást. Úgyhogy nincs kizárva, de a döntéssel megvárom az utolsó edzésünket. Általában a meccs előtti napon közlöm a felállást a csapattal. Jobban szeretem, ha nemcsak én, hanem a labdarúgók is tudják, mire számítsanak másnap.
Mátyus János
Bármerre megyek a városban, csak azt mondják nekem: hajtsatok, kapjátok el a Fradit! Lehet mondani a sablont, hogy három pont és ugyanolyan meccs, mint a többi. Mondanám, de nem lenne igaz. Nem ez az első, hogy riválisként a Fradi ellen készülök, de van bennem valamiféle bizsergés, amely máskor nem érezhető. Különleges nap lesz ez számomra. A pápai meccs más eset volt. Határtalan lelkesedés és szervezettség jellemezte aznap a csapatot, a Fradi előtte hónapokig nem kapott ki, mi valahogy legyőztük. Nem lehet a két esetet összehasonlítani: a Nyíregyháza kerete erősebb, ezért azt várom a játékosoktól, hogy ha labdát szereznek, próbáljanak futballozni is. A lelkesedés, a megfelelő mentalitás most is elengedhetetlen lesz, de azt várom, hogy merjünk, akarjunk, próbáljunk játszani. A télen is masszívnak tűnt a Fradi, remekül erősített, jól kezdett, gólt sem kapott még, vagyis nekünk mindenre szükségünk van, hogy meglepetést szerezzünk. Egységes csapatjáték, kiemelkedő egyéni teljesítmények, a megfelelő taktika eltalálása részemről és jó adag szerencse. Ha a Gera-Hajnal kettőst hagyod játszani, gondba kerülhetsz. Az oldalvonal mellett villámgyorsak, sőt a szélső bekkek is folyamatosan mennek fel az akciókhoz, mindenre és mindenkire figyelni kell. Felkészültünk, várjuk a Fradit, és úgy küzdünk majd, hogy bárhogy is alakuljon az eredmény, nyugodtan mehessünk végig a városon, mert mi mindent megtettünk.
Nemzeti Sport nyomán.