Mátyus János és több játékosa is beszélt a szombati mérkőzésről.

Mátyus János
Azt szeretném, ha vasárnap rólunk szólnának a híradások. Sportolóként mindenki vár egy ilyen találkozót, amelyen sok néző lesz jelen. Sajnos a leghangosabbak nem, nagyon sajnálom, de megértem őket. Tudjuk, hogy az ellenfél jó játékosokból áll, de mi magunkkal foglalkozunk, a saját játékunkat szeretnénk játszani.

Törtei Tamás
Játszottam már több alkalommal a Ferencváros ellen. Még a Pécs színeiben sikerült ellenük nyerni bajnokin és Ligakupa mérkőzésen egyaránt. Sajnos a Groupama Arénában nem sikerült jól a találkozó, ősszel 3-1-re kikaptunk idegenben, most hazai pályán kell javítanunk.

Pákolicz Dávid
Kislányom születése óriási élmény volt. Amikor csak tehetem, vele vagyok, teljesen megváltoztatta az életünket. Nagyon rendes, mert hagy pihenni is éjszakánként, így készülhetek a Fradi ellen, mely ellen játszani mindig különleges dolog. Tudom, hogy a szurkolók is nagyon várják az összecsapást, nap mint nap sokukkal találkozok a klubirodánál, akik jönnek klubkártyát kiváltani, vagy jegyet vásárolni. Személy szerint én is nagyon várom már a meccset. A Videoton ellen bár vereséget szenvedtünk, sokáig jól tartottuk magunkat, és a kiállítás kellett ahhoz, hogy eldőljön a mérkőzés. Bár helyzetünk nem volt az első félidőben, a fehérváriaknak sem nagyon. Most egy hasonló tudású csapat érkezik hozzánk, de hazai környezetben ez lesz jellemző az egész tavaszra. Fontos, hogy pontokat szerezzünk a Városi Stadionban, és remélem a Fradi ellen ez sikerül is.

Pedrag Bosnjak
– A hétvégén anyaklubja, a Ferencváros ellen lépnek pályára. Mire számít a Fradi ellen, játszhat egyáltalán?
– Egyelőre senki nem szólt semmit, úgyhogy szerintem játszani fogok, ott leszek a pályán. A Ferencváros nagyon-nagyon jó csapat, és Magyarország legnagyobb klubja. A keretük nagyon erős, ráadásul a télen még jobban megerősödtek. A Hajnal, Gera duó parádés a középpályán, de nem fogunk megijedni. Kimegyünk a pályára, és lesz, ami lesz. Az biztos, hogy nagyon nehéz meccs lesz, itthon játsszunk, és majd a pályán kell eldönteni, hogy ki a jobb.

– Kettőzött erővel készül a Fradi ellen? Hajtja a bizonyítási vágy?
– Nincs bennem olyasmi, hogy meg kell mutatnom, mire vagyok képes. Játszani fogom a saját játékomat, a Fradiban, a Haladásban is így játszottam, és most itt is ezt teszem. Remélem, hogy sikeres lesz. Bárhol, bármelyik csapatban szerepelek, mindig száz százalékot próbálok nyújtani, és ez a jövőben is így lesz. A hétvégén a Fradi ellen kell játszanom, de ez van, ilyen a futball.

Nyíregyháza Spartacus, Rangadó