Így várják a paksiak a ma esti bajnokit.

Jól játszott a Ferencváros a csütörtöki Európa Liga meccsen a Tottenham ellen, az egyik, ha nem a legjobb teljesítményt nyújtotta az idényben – tekintett vissza a hazaiak középpályása, Papp Kristóf. – Nálam az egyértelműen gól, amit Varga Barnabástól elvettek les címén, és ha egy nullára a Fradi vezetett volna, talán a végeredmény is másképpen alakul. Hogy egy ilyen találkozó mennyit vehetett ki a játékosokból? Biztosan lesz olyan labdarúgó, aki fáradtabb, ez velünk is előfordult akkor, amikor versenyben voltunk a nemzetközi porondon, ugyanakkor bő kerettel rendelkeznek, biztos vagyok benne, aki lehetőséget kap, rendben lesz. A Ferencváros elleni meccsek előtt mindig nagy a várakozás, mi, játékosok is várjuk ezeket a párharcokat, az pedig mindent elmond az erőviszonyokról, hogy ellenfelünk évek óta uralja a mezőnyt. Ennek ellenére mostanában többször is sikerült győznünk a Fradi ellen, igaz, előfordult, hogy súlyos vereségbe futottunk bele. Szerencsére a pályánk a napokon át tartó esőzés ellenére jó állapotban van, de ha arra van szükség, alkalmazkodunk majd a körülményekhez. Véletlenül senki sem nyer meg sorozatban hat bajnokit, más kérdés, hogy a megnyert találkozókon belül azért lehettek gyengébb időszakai a Ferencvárosnak is.

Ahogy Papp Kristóf is említette, a Fradi olyan teljesítményt nyújtott a Premier League-ben élcsapatnak számító, igaz, több kulcsemberét pihentető Tottenham ellen, amire lehet építeni, ráadásul az eddigi utolsó bajnokiján Mattheus Saldanha mesterhármasával 3–0-ra megverte az első számú üldözőjének számító Puskás Akadémiát. Mondjuk, a paksiak is erőt meríthetnek az előző heti bajnokijukból: bő negyedórával a rendes játékidő vége előtt még hátrányban voltak a Fehérvár otthonában – ráadásul tizenegyest is hibáztak –, ám Ötvös Bence révén előbb egyenlítettek, majd Windecker József 96. percben esett találatával a győzelmet is megszerezték.

A Puskás Akadémia is hibátlan mérleggel érkezett hozzánk, sikerült véget vetnünk a sorozatnak, arra készülünk, hogy a Ferencvárost is megállítsuk – folytatta a paksiak harmincegy éves labdarúgója. – Egyértelmű, a Fradi legyőzése minden körülmény között bravúr – de mi más lenne a célunk? A hétvégi bajnoki után újra szünet lesz a bajnokságban a válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzései miatt – mondjuk, ránk vár még a Mezőörs elleni meccs a Magyar Kupában –, nagyon nem mindegy, milyen hangulatban, hányadik helyen megyünk el pihenőre. Az utóbbi időben többször is jól ment, gólt szereztem a Fradi ellen, jó lenne ismét betalálni, már csak azért is, mert ebben az idényben még nincs gólom, ám természetesen a csapat sikere az elsődleges!

Windecker József vasárnap esti ellenfelükről, a Ferencvárosról is ejtett pár szót. „A Ferencváros toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből, egyértelműen nem mi vagyunk az esélyesek, de a legutóbbi két hazai meccsünkön meg is vertük a Ferencvárost, nem számíthatnak könnyű meccsre ellenünk, ahogy senki sem, nem félünk tőlük, de tisztában vagyunk a képességeikkel.” És ha már képességek, Windecker a Fradi braziljáról, Saldanháról is elmondta véleményét, szerinte több hozzá hasonló játékosa is van a fővárosiaknak, akik 1-1-ben nagyon veszélyesek tudnak lenni, de itt jön képbe a csapat szerepe, ha mindenkire oda tud érni 2-3 ember, szerinte jóval nehezebb dolguk lesz hiába van képességekben jobb játékosokról szó.

M4 Sport, NSO