Negyed hatkor kezdünk Zalaegerszegen. Hajrá, Fradi!

Zalaegerszegi TE 1-3 Ferencváros
Gólok: Botka, R. Mmaee, Zachariassen

Vége, a második félidő hajrájában már nem igazán erőltettük a dolgot, így kicsit átvette az irányítást a ZTE, de nem tudtak ezzel élni a kék-fehérek, így pedig sima győzelmet arattunk és újra a tabella élére álltunk!

92′ Bassey!
Civic bedobását veszi át jól, befordul vele, majd lő, Demjén szögletre tolja. Azt kicsiben elvégezzük, majd elhozzuk a félpályáig.

90′ Öt perc a ráadás.

90′ Csere: Civic váltja Botkát.

89′ Sárga lap
Samy kapja, jogosan, taktikai fault volt.

87′ Mi maradt ki…
Tokmac indítja Basseyt, 2 az 1 helyzet van, támadónk odateszi Laidouninak, aki lő, Demjén valahogy szögletre tolja… Abból meg nem lesz veszély.

85′ Hazai szöglet
Kifejeljük, ráduplázzák, blokkoljuk.

76′ Dibusz!
Grzan vitte rá a védelmünkre, majd lőtt, Dénes szögletre tolta, az pedig veszélytelen volt.

75′ Csere: R. Mmaee – Bassey és Zachariassen – Gavric.

72′ Hazai szöglet
Ráfejelik, Blazic meg ki, újabb szöglet – kifejeljük.

71′ Hazai csere: Kosztát Szalai váltja.

69′ Szöglet
Labdaszerzés után hoztuk helyzetbe Tokmacot, a lövésbe belecsúsztak – Loncar tekeri be a labdát: végül Wingo lő, de nem találja el jól, így Demjén könnyedén felszedi.

67′ VAR-vizsgálat
Most Samy „ütközését” nézik, ez is mehet tovább.

64′ Botka ül le
Endi a combját fájlalja, ápolni kell.

63′ Hazai csere: Gergényi le, Halilovic be.

61′ Csere: Loncar váltja Zubkovot.

60′ Helyzet
Wingo szaladt el a szélen, a beadását Ryan Mmaee tette rá középen, Demjén leért és megfogta.

57′ Hazai szöglet
Ismét Botka tisztázott, a beadást Samy fejeli ki.

55′ Újabb VAR-vizsgálat
Ismét lehetséges büntetőt néznek vissza, ezúttal Laidouni esetét, nem volt kéz, mehet tovább.

54′ Sárga lap
Gergényi kapta szabálytalansága után.

54′ Hazai szöglet
Botka lépett bele egy beadásba – Tajti tekeri be, kihozzuk a labdát.

53′ Lövés
Labdaszerzés után gyors támadás, Laidouni viszi a labdát és lő, Demjén repül, alig mellé.

52′ VAR-vizsgálat
Wingo megmozdulását nézik, hogy büntető volt-e – nem, mehet tovább.

49′ GÓÓÓL!!!
Botka ugratja ki Mmaeet, Ryan az alapvonalról visszapasszolja középre Endinek, aki a kapuba vágja a labdát, 3-1! Gyönyörű akció volt!

48′ Szöglet
Zubkov indította Ryan Mmaeet, a labda Demjénről megy sarokrúgásra, abból nem lesz semmi.

46′ Folytatódik a mérkőzés.

Félidő, letelt az egy perc hosszabbítás, a vezetésünk teljesen megérdemelt, álomkezdés után sokáig domináltunk, aztán éledezett a ZTE, de igazán nagy helyzetet nem alakítottak ki, így a szünet előtti góljuk is kicsit a semmiből jött.

45′ Gól…
Elrontunk egy kontrát, amiből a hazaiak kontráznak, az első lövést még Samy blokkolja, utána Bedi átemeli a hosszúra, ahol Spoljaric a kapuba stukkolja, 2-1.

44′ Hazai helyzet
Wingo csúszik el, így az alapvonalon labdát szerez a ZTE, be is adják, de Dibusz fogja a gyenge lövést.

42′ Sárga lap
Lesjak kapja, miután kézzel eltalálta Botka fejét a labdáért folyó küzdelemben.

37′ Lövés
Tokmac vezeti rá a védelemre a labdát, nem támadják meg, ellövi, mellé.

34′ GÓÓÓL!!!
Vécsei teszi ki Zubkovnak, aki bead, a hosszú oldalon Wingo veszi le Ryan Mmaeenak, aki kilövi a hosszú alsót, 2-0!

33′ Samy ismét
Kosztát szereli gyönyörűen.

31′ …és kontráznak
De Samy Mmaee tanári becsúszással megállítja a támadást.

30′ Szöglet
Tokmac lövése pattant meg – Zubkov a labda mögött: a hosszúra tekeri, kifejelik.

29′ Tajti kétszer is lő
Előbb csapattársa blokkolja, majd Dibusz fogja.

26′ Csere a ZTE-nél: Grzan váltja Zimonyit.

25′ Szöglet
Zachariassen szerez labdát, majd indítja Tokmacot, utána jöhetünk a sarokból – Töki a labda mögött: kifejelik a beadást.

23′ Mi is helyzetbe kerülünk
Szép passzjáték után, Ryan Mmaee lövése kerül Botka lábára, onnan a kapura, Demjén fogja, Zubkov a kipattanót pedig az oldalhálóba vágja – de les is volt már valahol.

22′ Éledezik a ZTE
Újabb támadást vezettek a hazaiak, Bedi viszont nem tud dönteni, így gyengén gurít végül Dibusz kezébe a tizenhatoson kívülről.

21′ Az első hazai helyzet
Tajti tekert be egy szabadrúgást, Serafimov fejeli rá, a bal kapufa mellett szállt el.

20′ Ismét lövés
Tokmac indul meg és viszi a labdát, nem támadták meg, így lőtt, Demjén fogta a középre tartó labdát.

18′ Lövés
Laidouni próbálkozik meg egy átlövéssel, labdáját Demjén könnyedén fogja.

15′ Letáboroztunk a ZTE térfelén
De helyzetek nem igazán alakultak ki, csak Botka beadása után hördülhettünk fel, mert kezet ért a labda, de szándékosságot nem lehetett feltételezni.

8′ Szöglet
Előtte bedobásokkal „sunyultunk” felfelé – Tokmac adja be a labdát, kifejelik a ZTE védők.

1′ GÓÓÓL!!!
Egyből támadunk, Tokmac lő, lepattan, Zachariassen csap le a labdára és bevágja a kapuba, 1-0! 12 másodperc kellett ehhez.

1′ Elkezdődött a mérkőzés.

17:16 Zöld-fehér csíkosban vagyunk, a hazaiak narancsban.

16:29 A mai csapatunk: Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Botka – Laidouni, Vécsei – Zachariassen, Tokmac, Zubkov – R. Mmaee
Cserék: Bogdán, Bassey, Kovacevic, Civic, Mak, Marin, Auzqui, Loncar, Boli, Gavric

A mérkőzést élőben nézheted az M4 Sport weboldalán is, ha külföldön vagy a határon túl vagy, ide kattintva találsz segítséget, hogyan cselezheted ki a régiózárat.