A csapat eddigi remek EL-szereplése hatalmas lehetőséget teremtett a klub előtt.

Kubatov Gábor elmondta, hogy Varga Barnabást „eladjuk, mint a szél„, és Tóth Ali iránt is nagy az érdeklődés. Januárban négy meccset játszunk, a bajnokságban a listavezető Győrt fogadjuk és a harmadik Pakshoz látogatunk, míg az Európa Ligában a görög bajnokság hatodikját, a nálunk kisebb költségvetésű Panathinaikoszt látjuk vendégül és a Nottingham Foresthez, Sean Dyche kiesés elől menekülő csapatához utazunk. A bajnokságban két győzelem igen nagyban segítene minket a zsinórban nyolcadik bajnoki címért folytatott küzdelemben, az Európa Ligában pedig közel vagyunk ahhoz, hogy egy kieséses szakasz kört „átugorjunk”.

Az EL-ben, amennyiben januárban kétszer kikapnánk és 14 ponttal zárnánk, a ligafázis szimulátorunk szerint 98-99%, hogy a 10-16. helyen végeznénk (a 11-14. helyek esélye 86%). 15 ponttal 4%, hogy a 6-8., és 92%, hogy a 9-13. helyen végeznénk. 16 ponttal 74%, hogy az első nyolcban végeznénk, míg 17 ponttal ez 92.5% (a 9. hely 6.5%). 18 ponttal már 99.9% lenne, hogy az első nyolcban végeznénk (a 4-5. hely 55%). 20 ponttal, azaz két januári győzelemmel 94% lenne, hogy az első háromban végzünk.

A 16. hely 2.175 millió euró pluszbevételt garantálna, minden további helyezés újabb plusz 75 ezer eurót jelentene. Egy Panathinaikosz elleni győzelem és az azzal járó nagyon valószínű „nyolcban végzés” 4.975 millió euró lenne legalább, azaz plusz 2.8 millió eurót jelentene. A pénz mellett természetesen koefficiensben is lényeges a különbség: a 16. hellyel legalább 46.25 ponttal várnánk a februári kieséses szakaszt, minden további helyezés újabb 0.25 pont. Egy Panathinaikosz elleni győzelemmel és az esetleges 8 között végzéssel ez további 5 ponttal nőne, legalább 51.25 pontra. Ezzel a Rangers és az Olimpiakosz mögé a harmadik helyre zárkóznánk fel a BL-győztes alanyi jogú indulása esetén felszabaduló főtáblás helyért hajtó csapatok listáján – hogy ez számítson, természetesen a bajnoki címet be kell húzni.

A ligaszakasz zárása után három helyen lehet változtatni a csapaton – addig gyakorlatban kettőn. Az egyik a kapusposzt, amennyiben Dibusz Dénes nem gyógyul fel időben, akkor szabadon, korlátozás nélkül beemelhetünk valakit a keretbe és lehetőség van sérülés vagy betegség esetén egy új játékost nevezni a mezőnyben is.

Világos tehát, hogy kulcsfontosságú a Fradi helyzete szempontjából, milyen erős csapatot tud majd kiállítani erre a négy meccsre Robbie Keane.