A tavaly a Soroksárban szereplő játékos távozott.
Tehetséges, fiatal támadót igazoltunk a Ferencvárostól.
Halmai Ádám 2001. július 17-én született Budapesten. Édesapja, Halmai Gábor korábbi 57-szeres válogatott labdarúgó. Ádám a Pomázi Focisuliban kezdte karrierjét. Négy év után a Vasas utánpótlásába igazolt, ahol egészen 2017-ig szerepelt. Angyalföldről a Szombathelyi Haladáshoz szerződött. Két idény után a Fehérvár együtteséhez igazolt, ahol 2019 szeptemberében egy MOL Magyar Kupa-meccsen debütált a felnőttek között. Székesfehérvárról kétszer is kölcsön vette az akkor NBII-ben szereplő Budaörs. 2022 januárjában az élvonalbeli ZTE-hez szerződött.
2022 júliusában a Ferencváros fiókcsapatához, a Soroksár együtteséhez igazolt. A sárga-feketéknél rögtön alapember lett, a 2022/23-as szezonban 29 bajnokin 15 gólt szerzett, ezzel ő lett a csapat házi gólkirálya. Kiemelkedő teljesítményére felfigyelt a Ferencváros vezetése, amely 2023 nyarán szerződtette. Az U19-es válogatottba is bekerült: 3 mérkőzésen 1 gólt szerzett a korosztályos nemzeti csapatban. Az előző idényben a Soroksár színeiben 23 NBII-es bajnoki mérkőzésen 5 gólt szerzett.
„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Úgy gondolom, minden játékos vágya, hogy ilyen körülmények között készülhessen és hétvégente ilyen gyönyörű stadionban futballozhasson. Bízom benne, hogy ennek a szép nagy városnak rövidesen első osztályú csapata lesz. Szeretnék ehhez jó játékkal, gólokkal és gólpasszokkal hozzájárulni” – nyilatkozta Halmai Ádám.




