Olimpiai kvóta, bajnoki címek, kupagyőzelem.

Női kézilabda csapatunk továbbra is tartja pozícióit, még ha idén nem is úgy jött ki a lépés, ahogy sokan szerették volna, ennek ellenére nekünk sikerült “belerondítanunk” a Győri ETO mérlegébe, miután kétszer is ikszeltünk velük a Bajnokok Ligájában. A Magyar Kupában a négyesdöntő fináléjában felálltunk a padlóról, de végül nem sikerült győznünk. A BL-ben idén a két legfontosabb meccsünket pedig sikerült megnyernünk, a másodikat csak komoly izgalmak után.

Férfi kézilabda csapatunk a két bajnokság között alaposan átalakult, úgy nézett ki, hogy egyet hátraléptünk, ám a szezon során az derült ki, hogy inkább előre sikerült, az “egyemberes” együttes igazi csapat lett, mindenki hozzáteszi a magáét a meccsekhez, amelyek kifejezetten jó élmények, idén már az élmezőny mögé zárkóztunk fel, a Tatabányát is sikerült megfognunk.

Mindkét szakágról elmondható, hogy a hátország igen erős, utánpótlás csapatainkban számos korosztályos válogatott szerepel és több fronton is szépen helytállnak a bajnokságokban – legyen az “U-s” vagy felnőtt pontvadászat.

Úszóink kétszer is bajnoki címnek örülhettek az OB-n, a női 4×200-as gyorsváltó (Mihályvári-Farkas, Fehérvári, Szilágyi, Verrasztó) és Verrasztó Dávid (400 vegyes) révén.

Tornászainknál felnőtt szinten Ryan Sheppard vitte a prímet, miután három bajnoki címet is megszerzett az OB-n, az utánpótlásban pedig Balázs Krisztián ért el kiemelkedő eredményt, a győri junior VB-n bronzérmes lett.

Teke szakosztályunk ismét Magyar Kupa győzelemnek örülhetett, ennek köszönhetően újra kiléphetett a nemzetközi porondra, az NBC Kupában sem vallottak szégyent a fiúk.

Az FTC Magyar Kupa győztes férfi teke csapata a 2018/2019-es szezonban

A Szántó Öcsi bácsi és Kótai Mihály által vezetett ökölvívó szakosztály sem maradt adós a szép eredménnyel, hiszen Szaka István magyar bajnoki címet szerzett:

Birkózásban olimpiai kvótát szereztünk, miután honosított versenyzőnk, Muszukajev Iszmail a kazahsztáni VB-n bronzérmes lett a szabadfogásúak 65 kilogrammos mezőnyében. Utánpótlás versenyzőink rendre jól szerepelnek a hazai és nemzetközi viadalokon – remélhetőleg ez a közeljövőben a felnőtt csapat tájékán is meghozza az eredményeket.

Atlétika szakosztályunk versenyzője, Huszák János kétszeres mellizom-szakadás után részt vehetett élete első világbajnokságán – 14 év után indult újra fradista versenyző VB-n! Szabó László távolugrásban állhatott a dobogó legmagasabb fokára az OB-n, a 4×400 méteres férfi váltó (Varga Dániel, Fekete Gábor, Szabó László, Pozsgai Dániel) is bajnok lett.

Nem mellesleg újjáalakult clubunk korcsolya szakosztálya, zöld-fehérbe öltözött az olimpiai bajnok Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor is, azóta bajnoki címmel és Világkupa sikerekkel is megörvendeztették már a fradistákat.

Vívóink egyelőre leginkább az utánpótlás versenyeken jelzik, hogy komoly potenciál rejlik a Fradi csapatában – többek között Szemes Gergő és Zsoldosi Karolina révén -, de már a felnőttek között is sikerült felállni a dobogóra, férfi csapatunk lett bronzérmes.

Futsal csapatunk – ha mások visszalépése miatt is – újra az NBI-ben szerepel, felemásan, de Madarász Jánossal a kispadon úgy néz ki, hogy elindult valami. Hogy ez az új seprő jól seper effektus-e, vagy hosszú távon is pozitív eredmények születnek, azt 2020 mutatja majd meg.