Storck megmutatná, hogy fejlődik a játék, 5 fradista is készülhet.
A magyar válogatott március 26-án, szombaton játssza idei első nemzetközi mérkőzését, ellenfelünk a szintén Eb-résztvevő horvát nemzeti csapat lesz. A vendégek szövetségi kapitánya, Ante Čačić már múlt héten kijelölte keretét, amelyből nem hiányzik egyetlen világsztár sem, vagyis a horvátok a legerősebb csapatukkal érkeznek Budapestre, így kifejezetten nehéz találkozó vár a mieinkre.
Bernd Storck a kerethirdetéssel megvárta a hétvégi OTP Bank Liga-fordulót, és kedden hozta nyilvánosságra annak a 24 játékosnak a nevét, akik március 20-án, vasárnap megkezdik a válogatott egyhetes összetartását a találkozóra, és tágabb értelemben az Eb-re, Telkiben.
A keretben négy kapus kapott helyet, Király Gábor, Dibusz Dénes és Bogdán Ádám mellett Gulácsi Péter is ott lesz az edzőtáborozáson, az RB Leipzig játékosa első alkalommal kapott meghívót Bernd Storcktól. A norvégok elleni sikeres Eb-pótselejtezőkön pályára lépő futballisták kivétel nélkül ott vannak az együttesben, a bővebb keret tagjai közül a télen Lengyelországba igazoló Gyurcsó Ádám és a DVSC-Teva színeiben szereplő Korhut Mihály formáját is felmérheti a szövetségi kapitány.
– Nagyon örülök, hogy a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőt követően ismét együtt lehet az egész csapat, mondhatom, ezt a pillanatot mindenki nagyon várta már – mondta a kerethirdetést követően az mlsz.hu-nak Bernd Storck. – A felkészülés szempontjából roppant fontos, hogy egy olyan nemzetközileg magasan jegyzett, erős rivális ellen játszhatunk barátságos mérkőzést, mint a FIFA-ranglistán a 18. helyen álló Horvátország. Ellenfelünk legtöbb játékosa olyan együttesben játszik, mint az Inter, a Barcelona, a Real Madrid vagy a Liverpool, ez nagyon jól mutatja, hogy milyen magas színvonalat képvisel a horvát együttes. Ezen a mérkőzésen lesz lehetőségünk megköszönni a szurkolóknak a selejtező sorozat és a pótselejtező során nyújtott óriási támogatásukat. Boldoggá szeretnénk tenni őket, és megmutatni, hogyan fejlődik a játékunk. Éppen ezért nagyon profi módon akarjuk felkészíteni a csapatot, meggyőződésem, hogy remek mérkőzést fogunk játszani a horvátokkal.
A MAGYAR VÁLOGATOTT HORVÁTOK ELLENI KERETE:
Kapusok: Király Gábor (Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Bogdán Ádám (Liverpool)
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Juhász Roland (Videoton FC), Guzmics Richárd (Wisla Krakow), Lang Ádám (Videoton FC), Pintér Ádám (Ferencváros), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (DVSC-Teva)
Középpályások: Nagy Ádám (Ferencváros), Stieber Zoltán (Nürnberg), Gera Zoltán (Ferencváros), Elek Ákos (DVTK), Kleinheisler László (Werder Bremen)
Támadók: Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Böde Dániel (Ferencváros), Németh Krisztián (Al-Garafa), Nikolics Nemajna (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Szalai Ádám (Hannover)
forrás: csakfoci.hu




