Az AEK vezetőedzője elmondta, hogy már a hétvégén is számít új támadójára.

– Igaz, hogy Varga Barnabás kifejezetten az ön kérésére került az AEK-hez?
– Egyértelmű szándékom volt, hogy a klub megszerezze őt. Amióta eljöttem Magyarországról, folyamatosan monitoroztam a bajnokságot, figyeltem a különböző csapatokat, játékosokat. Varga Barnabás olyan teljesítményt nyújtott az elmúlt esztendőkben, amivel felhívta magára a figyelmemet.

– Emlékszik rá, melyik volt az a mérkőzés, ami után azt mondta magában: na, ő kell nekem!
– Miután 2023-ban a válogatottban a Szerbia elleni mindkét Európa-bajnoki selejtezőn eredményes volt, tudtam, mindenképp érdemes odafigyelni rá. Nem csupán a Ferencvárosban játszott és szerezte folyamatosan a gólokat, a magyar válogatottban is hamar megtalálta a helyét, és alapemberré vált. Az elmúlt időszakban elképesztő számokat produkált. Pontosan az ő profiljának megfelelő támadót kerestem. Decemberben arra kértem az elnökünket, hogy ha van rá lehetőségünk, mindenképpen szerezzük meg. Ő volt az első számú célpontom.

– Találkozott már Varga Barnabással, mióta Athénban van?
– Ott voltam, amikor az orvosi teszteken átesett. Jót beszélgettünk, neki is elmondtam, amit róla gondolok. Az első tapasztalatok alapján nyugodtan mondhatom, nemcsak nagyszerű futballistát, remek embert is szerződtettünk.

– Vasárnap az Arisz ellen máris itt az esztendő első mérkőzése.
– Barnabás utazik velünk Szalonikibe, vagyis ott lesz a keretben.

A teljes interjú: NSO