Litván lapszemle az elmúlt csütörtöki EKL-selejtező playoff meccsről.

Az UEFA Európa Konferencia Liga első mérkőzésén a súlyosan hibázó, és a második félidő egy részét emberhátrányban játszó Zalgiris Vilniusnak bele kellett törődnie a Ferencváros 4–0-s győzelmébe” – írja az alfa.rt arra is utalva, hogy a mérkőzés 62. percében Nicolás Gorobsovot kiállította a játékvezető, miután az argentin légiós lerántotta Marquinhost a hazai tizenhatoson belül. A rövid cikk a mérkőzés többi eseményét is távirati stílusban ismerteti, és megemlíti azt is, hogy a Zalgiris legközelebb vasárnap lép pályára, amikor hazai pályán fogadja a Dziugas Telsiait a litván bajnokság következő fordulójában.

A végsőkig kell majd küzdeni Budapesten

Az lrt.lt a Zalgiris vezetőedzője, Vlagyimir Cseburin mérkőzés utáni nyilatkozatából idéz. „Nagyon nehéz megszólalni egy ilyen találkozó után. Magabiztosan kezdtünk, sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, helyzeteink is voltak. Azt, hogy az ellenfelünk remekelni tudott, a saját hibáinknak köszönhettük” – értékelt a hazai csapat mestere. – „Nagyon nehéz ebben a tempóban játszani úgy, hogy gyakorlatilag háromnaponta pályára kell lépnünk, de ez nem mentség egy ilyen eredményre. A kiállítás után ráadásul még nehezebb helyzetbe kerültünk”. Cseburin úgy gondolja, csapatának szinte semmi esélye sincs arra, hogy a visszavágón kiharcolja a továbbjutást, ugyanakkor úgy véli, „a végsőkig kell majd küzdeni” Budapesten, és reménykedni a csodában. A kazah szakember a kiütéses vereség ellenére nem gondolja úgy, hogy csapata „gyalázatosan” játszott volna, és hozzátette, a Ferencváros jóval nagyobb költségvetéssel rendelkezik, mint az ő együttese, tehát semmiképp sincs okuk szégyenkeznie a mérkőzés után.

A tv3.lt az alfa.rt-hez hasonlóan rendkívül szűkszavúan ír a mérkőzésről. A cikk szerzője szerint a Zalgiris „összeroppant a saját közönsége előtt”, de Budapesten lesz még egy visszavágó, ahol bele kell kapaszkodnia az utolsó szalmaszálba. Az újságíró ugyanakkor hozzáteszi, tisztában kell lenni azzal, hogy a litván bajnok esélyei minimálisak a továbbjutást illetően.

Megvalósult a vilniusi szurkolók legnagyobb rémálma

A lrytas.lt a mérkőzés legfontosabb eseményeit ismerteti. A 17. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros, miután „megvalósult a vilniusi szurkolók legnagyobb rémálma”: Traoré lefülelt egy litván passzt, majd szépségdíjas gólt tekert a jobb felső sarokba (0–1). Az első félidőben már nem esett több találat. A 65. percben megduplázta előnyét a magyar bajnok: Marquinhost Gorobsov rántotta le a tizenhatoson belül, a jogosan megítélt büntetőt Varga Barnabás értékesítette (0–2), a szabálytalanságot elkövető argentin játékost pedig kiállította a játékvezető. A 75. percben a harmadik találatát is megszerezte a vendégcsapat: „a Zalgiris újabb hibáját”, egy labdavesztést követően Alekszandar Pesics a jobb alsó sarokba lőtt (0–3). A 83. percben a kegyelemdöfést is megadta a zöld-fehér csapat: egy „remek kombinációt követően” Traoré talált be újra a hazaiak kapujába (0–4).

A delfi.lt beszámolójában olvasható, hogy a Zalgiris az előző EKL-selejtezős mérkőzésén 8-1-es összesítéssel búcsúzott a svéd Häcken gárdájával szemben, míg előtte a papíron jóval erősebb Galatasaray két mérkőzés után csupán 3-2-re múlta felül a litvánokat.

A magyar bajnok megbüntette a Zalgirist az első meccsen elkövetett hibákért” – olvasható a Kauno Diena címe. A cikkben megemlítik, hogy a második félidő közepén döntőnek bizonyult Gorobsov kiállítása, a 11-esből ráadásul Varga Barnabás gólt is szerzett.

A Zalgirisnek négygólos hátrányt kell ledolgoznia ahhoz, hogy megismételje a tavalyi európai kupaszereplését, de a remények inkább már csak jelképesek” – írta a 15min.lt.

Lapszemle: Büntető, Csakfoci, NSO