Csertői Aurél szerint amit lehetett, azt megtett a csapata. (tovább…)

A gyirmótiak remélik, hogy teli lelátók előtt búcsúzhatnak az élvonaltól – a GyirmótTV-nek nyilatkozott a vezetőedző és két játékos is a mai bajnokiról. (tovább…)

Csertői Aurél szerint sokat tettek az egy pontért. (tovább…)

A Gyirmót edzője szerint bizakodva várják a meccset. (tovább…)

Csertői Aurél szerint megérdemelten nyertünk. (tovább…)

Így várják Gyirmóton a mai bajnokit – a győri csapat honlapja szerint a hazai oldalra minden belépő elkelt, így telt ház előtt léphetnek pályára a csapatok. (tovább…)

Csertői Aurél szerint a második gól és a kiállítás megpecsételte a mérkőzés sorsát. (tovább…)

A Paks mestere így várja a szombati bajnoki mérkőzést. (tovább…)

Vezetőedzőnk emellett annak is örült, hogy nullára hoztuk hátul a meccset. Csertői Aurél elmondta, hogy ennél több kellett volna a Pakstól, hogy meg tudjanak szorítani minket. (tovább…)

Csertői Aurél elmondta, hogy nekik is kellenének a pontok, ehhez pedig bravúrra lenne szükségük. (tovább…)

Csertői Aurél szerint megérdemelték az egy pontot. (tovább…)

A Paks mestere szerint az iksz eléréséhez is maximális koncentráció és szervezett játék szükséges. (tovább…)

A Paks mestere a hétközi eseményeket is sérelmezte. (tovább…)

Thomas Doll rendkívül csalódott volt a mai teljesítményünk miatt. (tovább…)

A Paks vezetőedzője szerint nem ők a mai bajnoki meccs esélyesei. (tovább…)

A Paks vezetőedzője szerint húsz perc után melegedtek be. (tovább…)

Böde Daninak mindig különleges élmény nevelőegyesülete ellen pályára lépni – Csertői Aurél szerint a maximumot kiadva meglepetést okozhatnak. (tovább…)

Csertői Aurél nem elégedetlen. (tovább…)

A Paks trénere szerint bravúr lenne a pontszerzésük. (tovább…)

Csertői Aurél szerint a huszadik perctől kezdve jobban focizott a Paks és megérdemelt győzelmet aratott. (tovább…)