Thomas Doll rendkívül csalódott volt a mai teljesítményünk miatt.

Több mint 10000 szurkoló, nagyszerű stadion, jó pálya, és ilyen teljesítmény… Azt hiszem, sokan csalódottak a mai játékunk miatt. Nagy önbizalommal léphettünk pályára a tíz hazai nyertes meccs után, többen mégsem voltak hajlandók elmenni a fájdalomhatárig, elbújtak a pályán, nem vállalták fel az ütközéseket. Az első félidőben volt néhány olyan szituáció, hogy egy apróbb kontakt után a földre került valamelyik játékosunk, és várta, hogy fújjon a bíró. Az ellenfél pedig ezt megérzi. Ilyen összeállításban nem fogunk még egyszer pályára lépni. Tudtuk, hogy a Paks mélyen fog védekezni, a réseket kell támadni, egy az egy elleni szituációk kellenek, szélen vezetett akciók – ezekből nem sokat láttunk. Úgy nézett ki a játékunk, mint a lassított felvétel, az idő teltével pedig néhány játékos még bizonytalanabbá vált. Az első gólt pontrúgás után kaptuk – elfogadhatatlan, hogy az ember mögött védekezzünk. Ilyen teljesítménnyel nem lesz esélyünk a bajnoki címre. Ilyen teljesítmény után nincs ok az örömre. Kis szerencsénk volt a piros lappal, majd Dani jó akciója kellett az egyenlítéshez. Hasonlókat vártam volna már az első félidőben is. Bátor volt a felállásunk, mégis keveset nyújtottunk támadásban. De legalább, ha csodaszép futball nem is volt, a második félidőben keményen küzdöttünk, hogy legalább az egyenlítés meglegyen. Ezzel együtt is azt mondom, hogy szerencsénk volt, hogy legalább a 2-2-es döntetlent elértük.

Thomas Doll

Szerintem jól játszottunk, vagyis annál biztosan jobban, mint a legutóbbi két mérkőzésünkön. Mentálisan is rendben voltunk, odatettük magunkat. A most mutatott teljesítményünkre lehet építkeznünk a folytatásban. Gratulálok Rácz Gergőnek a bemutatkozásához!

Csertői Aurél

(fradi.hu, paksifc.hu)