Marco Rossi szerint negatív szériában van a válogatott – a tegnapi edzőmeccs összefoglalóját is megnézheted.

Férfi labdarúgás, felkészülési találkozó
Magyarország 0-2 (0-0) Svédország

Beszámoló: Fradi.hu, MLSZ, NSO
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Marco Rossi

Jó kérdés, hogyan lehetne változtatni azon a negatív szérián, amiben vagyunk. A mai meccsen ugyanaz történt, ami a törökök ellen. A statisztikák, a számok nem hazudnak. A törökök ellen is nagyjából annyi helyzetünk volt, mint most, de azok kimaradtak, így hiába volt meg az elképzelésünk, ami egyébként a cserék után kicsit szét is esett. El kell ismerni, elöl és hátul is több ki nem kényszerített hibát követtünk el. A mentalitással kell dolgoznunk, elöl és hátul is súlyos hibákat követünk el. Az a probléma, hogy nem tudunk gólt lőni. Azt nem látom, hogy ne lenne eszköze vagy ötlete a csapatnak, hogy mit kellene csinálnia. Hiába hozunk létre annyi helyzetet, mint az ellenfeleink, nem tudjuk értékesíteni. Ha négy-öt helyzetet kialakítunk Svédország ellen, akkor jó munkát végzünk, csak hiába, ha nem születik belőle gól. A második félidőben túl hosszúak lettünk, túl mélyről játszottunk, akkor is, ha nem volt elölről támogatás. Hibát követett el Dibusz a második gól előtt, de nem akarom rákenni, ugyanannyira hibás mondjuk az a játékos, aki nem jön vissza támogatni a labdakihozatalt. Nem szabadna ilyen nagy területet hagyni. Ha nyersz, akkor megnézed, hogy nyertél, de fordítva is igaz: meg kell nézni, hogyan kaptunk ki. Nem szégyellem ezt a teljesítményt, de elöl hatékonyabbnak kell lennünk. Most nincs annyi játékosunk, mint öt évvel ezelőtt. Az évek alatt kicserélődött a csapat, ehhez képest statisztikailag jó meccset hoztunk le, csak egy negatív szériában vagyunk, amikor kimaradnak a helyzetek. Én bízom a srácokban, persze csalódott vagyok az eredmények láttán, de azért vagyok a válogatott kispadján, hogy ezekből is tanuljak.