Sünivel beszélgettünk többek között arról, minek köszönhető az, hogy első magyar csapatként tudtuk megvédeni a Bajnokok Ligája címünket.

Mennyivel más duplázni, mint először megnyerni? Azt szokták mondani, hogy ez a nehezebb.
Az, hogy megszerezzük vagy megvédjük, az megfogalmazás kérdése. Minden évben nehéz bajnokságot, Bajnokok Ligáját nyerni, én azonos nehézségűként is tekintek rá. Talán a média nagyobb figyelme okozhatja azt, hogy a játékosok fókusza elmehet. Pedig minden évben, minden sorozat megnyerése egy új siker. Nem véletlenül nem sikerült eddig egy magyar csapatnak sem megvédeni ezt a címet. Még a nagy dinasztiáknak, a Domino Honvédnak vagy a Vasasnak sem. Örülök, hogy mi lettünk az elsők. De arról szó sincs, hogy ez az út vége lenne, még a közepén sem vagyunk. Szeretnénk úgy kisajátítani Máltát, mint ahogy a Pro Recco tette azt Belgráddal. Van hát cél előttünk.

Máltán azt láttuk, hogy a helyi gyerekekben óriási rajongás van a Fradi, a Fradi pólósai iránt. Hogy a Fradi ide jutott, az, hogy Amerikában úgy harangozzák be a Pro Recco elleni meccset, mintha ide két NBA-csapat jönne, az óriási dolog.
Ebből a szempontból Málta jó hely. Talán még a repülőjegy sem olyan drága és könnyebben eljutnak oda a fradisták. A meccs után mondtam is, hogy nekünk Málta hazai pálya, mert annyian kísértetek el minket, hogy az tényleg egészen elképesztő volt. Idén és tavaly is. Idén talán még többen voltatok, fantasztikus érzés volt felnézi a zöld-fehér lelátóra. Máltán szeretik a vízilabdát, egy igazán népszerű sport. Tudom, én is játszottam egy hónapot ott. Az, hogy most ott is a Ferencvárosról beszélnek, az nem semmi. Mi is ezt éreztük, de egy vezérszurkolónktól is kaptam képeket a helyi hajóútról és ott is csak a Fradiról beszélnek. Ez nagy dolog. A Realt, a Barcát mindenki ismeri, de talán ahhoz, hogy a Ferencvárost is még a korábbinál is többen ismerik, ahhoz mi is hozzájárultunk a Bajnokok Ligája győzelmekkel. Büszke vagyok erre én is, a játékosok is, hatalmas élmény, lehetőség és kiváltság a Fradinál dolgozni.

Visszatérve arra, hogy több nagy magyar csapatnak sem sikerült a duplázás, akkor felvetődik a kérdés, hogy mi volt az a plusz nálunk, amivel a Fradinak összejött?
Azt mondják, hogy a történelmet a győztesek írják, így talán hitelesebb lesz, amit mi mondunk erről, hisz sikerült. Én azt látom a játékosaimon, hogy minden nap motiváltak, szeretnek lejárni a Ferencvárosba, szeretik a miliőt, a népligeti kultúrát, ami ott kialakult és szeretik a mérkőzéseket. Az ottani hangulatért nagyon hálásnak kell lennünk, mindig szoktam emlegetni a Covid alatti zártkapukat. Ég és föld a kettő. Akkor minden meccs egy edzésnek tűnt, gondolom nem csak nálunk, hanem más sportágakban is. Szörnyű időszak volt, most meg élvezzük a szurkolóink nagyon nagy szeretetét. Próbálunk ebből visszaadni valamit. Hogy miért sikerült? Nem gondolom, hogy többet dolgozunk, mint a többi csapat, vagy a korábbi magyar BL-győztesek. A többi csapat is rengeteget dolgozik, én egy dolgot szerettem volna megvalósítani: hogy szisztematikusabban dolgozzunk, profi körülmények közt. Ez sikerült, ennek köszönhető szerintem a címvédés. Ha jövőre is meg tudnánk tenni, akkor már dinasztiáról beszélhetnénk. Talán erre nem gondoltak a klubnál sem, amikor én lettem az edző és elindultunk az úton. Azt tudták, hogy jó csapatunk van, de azt nem, hogy ennyire meghatározóak tudunk lenni.

És mi az, ami miatt nálunk profibb a munka? Például az általad fejlesztett tabletes alkalmazást szoktuk látni az időkéréseknél.
Én azt gondolom, hogy elsősorban a légkör profi, előre lefektetett elvárásokkal, amiket, ha teljesítenek, akkor jutalmazni kell, ha nem, akkor pedig számon kérni, ahhoz hasonlóan, ahogy a dolgok a Pro Reccónál is működnek. Soha nem állhatunk le. Persze a sikereket meg kell ünnepelni még aznap, de reggel már le kell jönni és dolgozni az új sikerért. Persze a közösségi médiában még vissza-vissza tekintünk majd a következő hetekben, de a mai nappal már a következő szezonra koncentrálunk. Ez a motivációs és morális része a dolgoknak. A másik meg a vízilabda kultúra és fejlesztés. Új taktikákat dolgoztunk ki támadásban, ez a lőtt gólok számában látszik is. Azt szokták mondani, hogy a védekezés hozza a trófeákat, de próbáltunk kilépni ebből a skatulyából és olyan rendszert próbáltunk kialakítani, hogy rendezetlen védelmek ellen támadhassunk a meccsek nagy részében, így tudjuk alakítani a játékot. Ezzel a többi csapat elé kerültünk szakmailag. És az utolsó az infrastruktúra. Ha valaki lejön és megnéz egy edzést, az láthatja, hogyan dolgozunk. A LED fal egész edzésen megy, rajta a pulzusszámok, videók, taktikák. Olyan fejlesztéseink vannak, amik nem csak vízilabdában, hanem más sportágban sincsenek. Volt, hogy egy másik sportág képviselője eljött és azt mondta, nem gondolta volna, hogy pont a vízilabda jut el erre a szintre. Ha a Barcánál lenne ilyen, talán mindenki erről beszélne.

A Pro Recco elleni edzőmeccsen én is néztem a LED falat, hogy színekkel mutatja, ki milyen állapotban van, de nem tudtam teljesen megfejteni.
Nem is laikusoknak szól, a szakemberek és a játékosok tudják belőle, mi történik a játékosokkal, ki milyen állapotban van.

Említetted a gólok számának növelését, erről eszembe jut a Komjádiból két Bajnokok Ligája meccs, az egyiken a Barceloneta kapusa, Aguirre a lecserélése után verte a falat, a másikon pedig a horvát válogatott Bijacnak lőttünk 18 gólt, ez a két kapus talán az utánpótlás meccseiket is beleszámolva sem kapott ennyi gólt egy meccsen.
A vízilabda változik és azt gondolom, hogy a kisebb, 25 méteres medencével még több gól lesz lehetséges. A néző is azért jön ki, hogy lásson valamit, lássa, hogy sebesség, ritmus van, forr a víz és gólok vannak. Ha ezt látja, akkor még egy 22-5-ös Vasas elleni siker is látványos lehet. Kézilabdában sem bánja egy csapat szurkolója, ha 22-t kap a csapata, ha 40-et lő. Mert látja, hogy van élet, sebesség, minden. Az emberek gólt akarnak, nem az ellenfél képességeinek leredukálását, ezen próbáltunk változtatni. Az persze kérdés, hogy meddig működhet ez, mert mindig vannak olyan helyzetek, amikor újítani kell, hiszen az ellenfelek is reagálnak. Ez a támadójáték egy szakmai újítás volt, aztán a többit meglátjuk.

A fizikai teljesítőképességnek is vannak határai. Fantasztikus volt a Final4-ban ezt a heroikus küzdelmet látni, amibe mindenki mindent beleadott mind a négy csapat részéről. De hol a határa ennek?
Egyéni határok vannak, illetve határ az állandóság. Azért egyéni, mert egy-egy játékosnál el fog jönni az a pont, amikor megáll, besokall, nem bírja a ritmust a feje és a teste sem. Ilyenkor személycserékre van szükség, különösebb érzelmek nélkül. Persze tudva azt, hogy mit tettek ezek a játékosok a klubért, de azt is, hogy a szint fenntartásához új játékosokra van szükség. Úgyhogy én azt gondolom, az egyéni teljesítőképesség határa az állandóság, de rotációval nagyon sokáig fenntartható.

Ahogy a tavalyi döntőnek Manda volt a főszereplője, úgy az ideinek Manó, akinek volt egy nem túl sikeres szezonja a Fradival, amikor BL-t nyertünk, akkor nem volt itt, most meg a döntőben kiemelkedőt tudott nyújtani. Mi van amögött, hogy ő így ki tudott teljesedni?
Amikor akkor elment, leültünk a Kálvin téren, velem beszélt csak a Fradiból, megköszönte a támogatást. Én pedig mondtam neki: “Nyugodj meg, fogunk még együtt dolgozni”. Amikor vezetőedző lettem, elsők közt mondtam, hogy Manót szeretném, mert új impulzust tud hozni, magának is, a klubnak is, mert tartozása van, nem a Fradi felé, hanem a közös együttműködésben és magával szemben is. Emlékezett erre és jó szívvel gondol rá, jó emberi viszonyban maradtunk. Persze most vezetőedzőként mások az elvárásaim, de maximálisan megfelel ezeknek. Őszinte a kapcsolatunk, ha valami nem tetszik, ő is rákérdez, és én is azonnal reagálok a felmerültekre. Azt szoktam mondani neki, hogy ő közben a magyar válogatott csapatkapitánya lett, ami felelősséggel jár minden téren, a Ferencvárosnál is, az emberi viszonyaiban is. Ha volt valami gond ebben az elmúlt évben, azonnal változtatott, mert tudta, hogy ennek kell megfelelnie, ami egyébként nagyszerűen is sikerült. Büszke vagyok rá. Ha tavalyi döntővel kapcsolatban Mandát, az ideivel kapcsolatban Manót említitek, akkor én köztes útként még a csapatot és Vogel Somát emelném ki, aki minden nehézségen túl tudta tenni magát.

A csapatra mindenképp ki kell térni, az ember szurkolóként nem csak a sportolót, hanem az embereket is figyeli. Az, amit láttunk, az pedagógiailag is egy hatalmas teljesítmény. Hazafelé egy gépen utaztunk és a srácok ott is és végig fantasztikusan kezelték a szurkolókat. Se túl sok, se túl kevés nem volt. Barátságosak voltak, közvetlenek, de közben méltón, a Ferencvárost képviselve. Miközben ők mégiscsak világsztárok, épp Bajnokok Ligáját nyertek. Tényleg azt érezni, hogy ez a legszerethetőbb csapat, ahogy mondtad. Hogy tudtad elérni, hogy emberek maradjanak, hogy így viselkedjenek, hogy mondjuk Argiropulosz legyen az, aki úgy ünnepel, hogy magyarul kezd bele a “Mi vagyunk a Ferencvárosba”?
Nem csak a játékosokat, hanem az embereket, a személyiségeket is keressük. Nyilván ebben a sportágban nagyjából ismerjük egymást. Ezért volt olyan személy, akit épp azért nem akartam a csapatomba, mert azt gondolom, hosszútávú együttműködéshez kell egy szerethető közeg. Az, ha kifelé is ilyenek, az talán tényleg önmagáért beszél és ezért is vagyunk sikeresek együtt. Amikor a szerethető meg a legszerethetőbb csapatról beszéltem, akkor persze nyilván meg kell említeni a háromszoros olimpiai bajnok válogatottat, amit nagyon szerettünk. De ezek a srácok csapatként szerethetőek és nagyon motiválják egymást. Mondok egy példát, volt rá példa, hogy az egyik fiatalabb játékos a népligeti étterembe bement és köszönés nélkül rendelt. Elmondtam neki, hogy itt nem így csináljuk és nem ez a normális. Picit elszégyellte magát, ami nem volt a célom, de a pincérektől utána azt hallottam vissza, hogy mennyit változott, mennyire aranyos és milyen szerethető lett. Fontos, hogy így gondolnak ránk. Nem nagyképűek. Persze nagy sztárok, nagy egókkal, de megmaradnak embernek, két lábbal a földön. Ha valaki nem így tesz a jövőben, az nem fog a Ferencvárosban játszani, mert én ezt az egy sikerhez vezető utat tudom elképzelni.