Döme azt is elmesélte, mivel foglalkozik jelenleg.
– Élvezem a mostani feladatomat, korábbi és jelenlegi sportoló nagyságokkal találkozhatok. A Puskás Arénában található Puskás Múzeumban különféle rendezvényeket szervezünk, és persze szívesen válaszolgatok a látogatók kérdéseire – fogalmazott Détári Lajos, aki az NBI záró fordulói kapcsán úgy vélte, az utóbbi évek egyik legkiegyensúlyozottabb élvonalbeli bajnoksága folyik. – A kiesés elkerüléséért, és a dobogós helyezésekért is nagy csata zajlik. Az eddig egyeduralkodó Ferencvárosnak igyekeznie kell a címvédésért, az erőviszonyok kiegyenlítettek.
A 62 éves 1986-os VB-résztvevő, a Bp. Honvéddal háromszoros magyar bajnok, az Eintracht Frankfurt színeiben Német Kupát nyert világválogatott Détárit nem lepte meg, hogy a Bognár György vezérelte Paks az utolsó pillanatig harcban állt az aranyéremért. Ez nem új dolog, jegyezte meg, mivel egykori válogatottbeli csapattársa igencsak hozzáértő szakember.
– Gyuri az az edző, aki nemcsak nézi, hanem látja is a futballt. Olyan pedagógiai módszereket alkalmaz, melyek révén kiváló kollektívát épített. Számomra külön örömöt jelent, hogy az egykori, dr. Mezey György szövetségi kapitány vezette válogatottunk egyetlen tagjaként dolgozhat az élvonalban. Remekül viszi tovább az exkapitány szakmai örökségét – mondta a nagykövet.
Egykori válogatott társáról, Nyilasi Tiborról is beszélt. A korábbi ferencvárosi legenda áprilisban szívműtéten esett át. – Aggódtam érte, és természetesen beszéltem vele. Örömmel hallottam, hogy állapota napról-napra javul – zárta Détári.




