Horváth Dávid elmondta, hogy a rosszul sikerült első félidő a felforgatott védelemnek volt köszönhető.

Izgalmas? Talán nektek, nekem kevésbé volt jó a második félidő. Az első félidő remek volt, jó pontrúgásokkal, nagy dominanciával. Ma jól működtek a pontrúgások, de ebben még ennek ellenére is javulnunk kell. Az elmúlt hónapokban sokat dolgozunk ezen, de engem nem érdekel, hogy 20 méterről vagy 1 méterről érünk el találatot. A gól gól. De ma valóban jól működtek a pontrúgások és ez egy nagyon fontos része a labdarúgásnak. A második félidővel abszolút elégedetlen vagyok. Habib kapott egy rúgást szerdán, érezte a vádliját tegnap. Mióta visszajött a sérülésből, nagyom fontos számunkra, nagyon agresszív, nagyon sokszor megakasztja az ellenfél játékát. Sok sérült van, mint Naby és Cebrail, de ez a játék része, ezért kell folyton rotálni. Adama is sérült volt, úgy volt, hogy ma a padon sem lesz, de aztán Naby megsérült. A szezon végéig mindenkire szükség van. Most nem foglalkozom a játékosok szerződésével, csak a sikeres szezonzárás számít, a többiről majd a szezon végén beszélhetünk. Nem értek egyet azzal, hogy a Puskás Akadémia elleni meccs bajnoki döntő lesz, hisz még négy forduló van hátra, matematikailag nem dönthet az. Nekünk csak azzal kell foglalkozni, hogy mi mit csinálunk és persze a következő meccsre kell koncentrálnunk. Az nagy előny, hogy a csodás szurkolóink előtt játszunk majd.

Robbie Keane

Nagyban befolyásolta az első félidőt, hogy olyan védelemmel álltunk fel, ami még edzésen sem szokhatott össze. A Fradi nagy nyomással nem engedte, hogy akklimatizálódjunk. Igaz, hogy a gólok nem a helyzetekből, a nyomásból, hanem pontrúgásokból jöttek, de az összeszokatlan védelem erre is hatással volt. A szünetben a mentális kérdésekre koncentráltunk. Igaz, hogy a Fradi kisebb nyomást helyezett ránk a folytatásban, és a végén volt esélyünk az ikszre is, de a Fradi ellen a szerencsére is szükség van, az pedig ma nem volt meg. A játékosok fel voltak készítve taktikailag, a lélektan volt a kérdés. A játékosok támogatták egymást, a védekezésünk és a támadásunk is sokat javult. 0-3-nál nem ment letámadni annyi emberrel a Fradi, mint az első félidőben. Ilyenkor nyilván kevesebb rizikót vállaltak.

Horváth Dávid