Mint azt késő este írtuk, könnyen a Fradiba igazolhat – kölcsönben – a volt lipcsei, liverpooli középpályás.
A 172 centis Keita 1996 februárjában született, Guinea-ban. 2012-ben, 17 évesen költözött Franciaországba, ahol az akkor másodosztályú Istres csapatában mutatkozott be, 2014-ben csatlakozott aztán a Red Bull hálózat salzburgi klubjához, ott két év alatt 81 meccsen 20 gólt és 11 gólpasszt ért el – második szezonjában, 20 évesen az osztrák liga legjobb játékosának választották. A Red Bull feladta a lipcsei klubjának, ahol szintén két évet töltött el, 71 meccsen 17 gól és 15 gólpassz az első németországi mérlege. 2018 nyarán Jürgen Klopp a Liverpool addigi történetének harmadik legnagyobb átigazolási összegét fizette az akkor 23 éves középpályásért. Csak Virgil van Dijkért (85 millió euró) és a kapus Alissonért (63 millió euró) fizettek többet, mint a Keitáért kiadott 60 millió. 2018 óta is csak két játékosért – Darwin Nunez (85 millió euró) és Szoboszlai Dominik (70 millió euró) – adtak ki nagyobb összeget. Ráadásul Keitáról már 2017-ben megállapodott a két klub, az átigazolás előtt egy évvel megkötve a szerződést.
Keita olyan fontos igazolás volt Klopp szemében, írta 2018 nyarán a BBC, hogy azonnal neki adta Steven Gerrard elárvult nyolcas mezét (amelyet most Szoboszlai visel), és egy hármas középpálya baloldalán képzelte el a helyét. Klopp így nyilatkozott bemutatásakor: „Nem akarom félmillió dologgal teletömni a fejét. A taktikai fegyelmezettség nagy erény és a jó dolgokat csinálja a jó pillanatokban, ahogy a jó játékosok szokták. Először hagyjuk, hogy alkalmazkodhasson a rendszerhez. Játszhat tízest, de később hatos is lehet. A Lipcsében szélen játszott, ami nem a legjobb posztja, bár megvan hozzá a sebessége és játékintelligenciája. Nyolcasként képzelem el, passzokat, bemozgásokat várok tőle. Ugyanolyan gyors labdával és labda nélkül is, ami nagyon jó.”
2020-ban a Coaches’ Voice így írt róla: „Talán a leginkább várt igazolása volt Klopp Pooljának. (…) A legtermészetesebb posztja a középpályás hármasban, a védekező középpályás előtt van. Direkt és agresszív, mindig előretör és viszi a labdát, vagy passzol, de vissza is lép labdákért, hasznos a letámadásban. (…) Remek a munkamorálja.”
Ennek ellenére Keita soha nem tudott alapemberré válni – egyrészt a konkurencia, másrészt a folyamatos sérülések miatt. Összehasonlításul: míg Szoboszlai a tavalyi szezonban 2700 percet játszott összesen a liverpooli gárdában, addig Keita a 2018-19-esben 1819, a következő, „Covid-szezonban” 1426, a 2020-21-esben mindössze 714, a 2021-22-esben 2087 percet játszott. Utolsó liverpooli évében már abszolút perememberként 488 percet kapott. Összesen 129 Pool-meccsen játszott, 11 gólt szerezve és 7 gólpasszt kiosztva.
És hogy milyen sérülések, betegségek hátráltatták? Ágyéksérülés (ez visszatérő gond), izomszakadás, combhajlító (ez is visszatérő), combközelítő-izom sérülés, angina, koronavírus: a Poolnál 5 év alatt 125 meccset kellett kihagynia sérülés miatt. Bár voltak remek teljesítményei, érthetően nem tudott beépülni a csapatba fent említett problémák és az inkonzisztens formája miatt. A Pool-szurkolók rendkívül rossz igazolásként könyvelték el, 2023 nyarán pedig lejárt a szerződése. A Werder Bremen bízott abban, hogy a Bundesligában újra magára talál a játékos, azonban ez nem következett be. Izom- és combhajlító sérülések, valamint influenza miatt november végéig nem állt rendelkezésre, összesen 107 perc jutott neki Lisztes Krisztián és Kleinheisler László volt klubjában. Áprilisban, mikor megtudta, hogy nem kerül a kezdőbe a Bayer Leverkusen elleni idegenbeli találkozón, nem volt hajlandó felszállni a csapatbuszra. Azóta az U23-as csapattal edzhet csak, bár többször visszakéredzkedett volna az első csapatba, a klub vezetői mindig nemet mondtak. A klub csapatkapitánya egy fokkal engedékenyebb volt, szerinte megbánta a hülyeségét a középpályás.
A német hírek szerint Keita már Magyarországon van, a következő órákban esik át az orvosin – a combjaira különösen figyelnie kell Pánics doktoréknak. A Bréma egyik legjobban kereső játékosa a Premier League és Bajnokok Ligája győztes labdarúgó, 1.5-2 millió eurós keresettel, ennek a német értesülések szerint nagy részét továbbra is a német klub fogja fizetni, ha létrejön az egyezség.





