Dragóner Attilát, Kű Lajost és Lisztes Krisztián kérdezték a Borac elleni párharcról.
Dragóner Attila
Az első találkozó a derbi után volt, ezt azért ne feledjük. A Ferencvárosnak egyáltalán nem mindegy, hogy melyik sorozat főtáblájára kerül. Az első meccsen láttuk, hogy teszi a dolgát a csapat, ugyanakkor a támadójáték nem volt kreatív, nem jött össze a gyors gól az elején. Ez rányomta a bélyegét a játékra és a vendégcsapatot erősítette, hiszen a futballisták elhitték, hogy jó a védekezésük és a szervezett, szinte tökéletes játékuk nemcsak engem, hanem sokakat meglepett. Viszont a második meccsen már rajtuk is lesz nyomás. Továbbra is a Fradit tartom esélyesebbnek és képesnek tartom arra, hogy jobban játsszon, mint az első meccsen. Ha a támadójáték lendülete és kreativitása javul, akkor idegenben nyerni tud a csapat. Az biztos, hogy kemény lesz a légkör és azt hiszem, hogy nem lesz gyors gól. A hazai csapat szerkezetben nem biztos, hogy változtat, de lesz olyan játékosa, aki visszatér és sebességet adhat támadásban. A Ferencvárosnak volt egy hete, hogy frissen, mentálisan erősen és taktikailag felkészülten álljon neki a meccsnek. Az pedig mindenképpen jó, hogy már tudják mire számíthatnak az ellenféltől.
Kű Lajos
Az 1971/72-es UEFA Kupa negyedik fordulójában mi is egy bosnyák együttessel, a Zseljeznicsarral néztünk szemközt. A 1972. március 9-i, Népstadionban játszott első meccsen 40 ezer nézőnk leforrázva vette tudomásul, amint 2-1-re kikaptunk a bosnyákoktól. Sokan temettek bennünket, csakhogy március 22-én a Szarajevóban játszott visszavágón csodát tett a Fradi-szív. Igaz, a hazaiak rúgtak egy gólt, amivel az összesítésben már 3-1-re vezettek. Juszt se adtuk fel, a 39. percben az én fejes gólomat követően a 25 ezer hazai drukker zaja elhalkult, majd a 60. percben végképp megszűnt; akkor néhai Branikovits Laci 3-3-ra alakította az összesített állást, a kétszer 15 perc ráadásidő nem hozott megváltást, a 11-eseket viszont jobban lőttük. Ami a mai csapatot illeti, Pascal Jansen edző most formálja végső őszi együttesét, ezért nagyon gyengén játszottunk az első meccsen a Groupama Arénában. Varga még nem győzte le teljesen a félelmét, ami indokolt is, hiszen a skótok elleni nyári EB-meccsen arccsonttörést szenvedett, és műtétjét követően munkál benne a félsz.
Lisztes Krisztián
Ilyen még nem volt, úgyhogy nyilván nagyon drukkolok mindhárom csapatnak. Örülök a jó eredményeknek, a jó játéknak. Szuper lenne, hogy a Fradi az Európa Ligában kvalifikálná magát, de a főtábla már biztos. 50-50 százalék most az esély az első mérkőzés után. Bízom a fiúkban, tudom, hogy mennyit dolgoztak a felkészülés alatt. A Fradinál is voltak változások, mint mindig a nyári átigazolásoknál, de bízom benne, hogy mostanra fogja a legjobb arcát mutatni a csapat. Nem egyszerű a helyzet, mert új edzővel, és viszonylag új kerettel kellett megint nekivágni a nemzetközi kupának. Bízom benne, hogy mindezek ellenére az Európa Ligába jut a Ferencváros. Mindhárom csapatra nagyon nehéz mérkőzésre vár, izgalmas visszavágókra van kilátás. Nagyon komplex, hogy mit nevezünk fejlődésnek. Nyilván hasonló bravúrra még nem volt példa. Az igazán pozitív, hogy most a Fradi mellett most már két másik csapat is eljutott idáig. Ez mindenféleképpen biztató jel. Ahogy említettem, annak a megítélése, hogy ez mekkora fejlődés, az sokkal összetettebb kérdés, vannak olyanok, akik ezt sokkal jobban átlátják nálam.




