Zsombor mellett Kristoffer Zachariassent kérdezték a tegnapi győztes derbi után.

Fantasztikus hangulatban futballozhattunk – jelentette ki Kristoffer Zachariassen, a Ferencváros középpályása. – A tizenegyes-szituációról csak annyit: megpróbáltam középre passzolni a labdát, ám az újpesti védő kezében megakadt, a bíró úgy ítélte meg, nem kéz. Így, hogy nyertünk, elfogadom.” Zachariassen határozottabb véleményt mondott a már lecserélt Abu Fani kiállításáról: „Felesleges jelenet volt, és természetesen piros lapot ért. Egy ilyen meccsen felfokozott a hangulat, Abu Fani pedig hozta a formáját. Ő egy temperamentumos srác, és ezt most is bizonyította.” Majd a folytatásról is beszélt: „Egy újabb nagyon fontos mérkőzés vár ránk csütörtökön. Az első a regeneráció, majd kielemezzük a derbit, megnézzük, mi volt jó, és mi kevésbé, ezekből tanulhatunk. A Borac Banja Luka ellen győznünk kell hazai pályán, hogy jó eredménnyel várhassuk a főtáblás szereplésről döntő második meccset.

MNO, NBI.hu, NSO, SportalTV