A szaúdi bajnokság kiesőjétől érkezhet a 31 éves játékos? Holland sajtóhírek szerint a Fradiba igazolhat az 1993-ban, Hollandiában született és felnőtt, háromszoros szurinámi válogatott Virgil Misidjan. Ő, művésznevén Vura, a Willem II-ben nevelkedett, innen igazolt 20 évesen a Ludogorechez, ahonnan öt év múlva, 49 góllal és 36 gólpasszal a háta mögött 3 millió euróért a német elsőosztályú FC Nürnberghez került 2018-ban. Az első szezonjában 25-ször lépett pályára, 1 gólig és 2 gólpasszig jutott, 2019 nyarán aztán keresztszalag-szakadást szenvedett és több, mint egy évet kihagyott. 2021 januárjában ingyen került a PEC Zwolléhoz, majd fél év múlva a Twentéhez. A Twentében 2 év alatt 71 meccsen 4327 percet játszott, 13 gólt szerezve és 10 asszisztot osztva.
Tavaly nyáron bár szóbahozták a PAOK-kal és a Hajdukkal, végül a szaúdi élvonalbeli kiscsapat az Al-Taj szerződtette, ahol 4 gólig és 3 asszisztig jutott. A csapat kiesett, ami nem csoda, ha kiderül, hogy ezen mutatóival a csapata második legjobbja volt Bernard Mensah (14 gól) és Andreiu Cordea (4 assziszt) mögött.
A játékos több évet lehúzott a holland élvonalban, Pascal Jansen nyilván jól ismeri játékát. Úgy tudjuk, hogy valóban tárgyalunk a játékos megszerzéséről.




