Ha az a volna nem lett volna, immáron tizenhetedszer… – a dózsások értékeltek a tegnapi vereség után.
Újpesti részről a nyáron Mezőkövesdről igazolt Riccardo Piscitelli nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt, ám hiába mutatott be több bravúrt, a 92. percben tehetetlennek bizonyult Tosin Kehinde lövésével szemben.
„Az utolsó pillanatokban gólt kapni nagyon fájdalmas és hatalmas csalódás, ugyanakkor magammal viszem az örömöt, ahogy játszottunk, ahogy küzdöttünk – fogalmazott az olasz kapus. – Sajnálom, hogy így alakult, mindannyian hittünk benne, hogy sikeresek leszünk. A végsőkig nagy harcban voltunk, a Ferencváros nagyon jól játszott, de mi a szívünket-lelkünket beletettük a meccsbe. Sok nehéz helyzetet kellett megoldanom, a Fradinak sok helyzete volt, megérdemelten nyert, de a küzdőszellem a végéig kitartott, ennek örülök. De az a düh és harag, ami most bennünk van, csak segít nekünk abban, hogy a jövőben még keményebben dolgozzunk!”
„Közel álltunk a pontszerzéshez, sőt ha az adódó helyzeteinket kihasználjuk, nyerhettük volna – mondta Geiger Bálint, az Újpest középpályása. – A helyzetkihasználásunkon kell leginkább javítani. Küzdőszellemből jelesre vizsgáztunk, sokat futottunk és ütköztünk.” A játékos számára, akivel idén tavasszal kötött profi szerződést az Újpest FC, a vendégszurkolók teljesítménye nyújtott némi vigaszt. – „Mint mindig, most is elképesztő hangulatot varázsoltak. Tőlük zengett az egész Groupama Aréna, legalábbis én csak őket hallottam.”




