Dénes EB-kijutást kapott ajándékba születésnapján.

A magyar válogatott kapusa, Dibusz Dénes értékelt:

Egy őrült találkozó volt, nem is nagyon sikerült még felfogni, hogy mi történt, olyan szintű dráma volt itt a végén. Szerencsére most pozitívan jöttünk ki belőle, de annyi minden történt, hogy egy egész estét lehet róla beszélni. Pont említettem, hogy egy Eb-re kijutás sosem megy egyszerűen, az Izland elleni meccs is elég komoly forgatókönyvvel bírt, és ez a mai is, de minden jó, ha jó a vége, nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni azt az egy pontot, ami kellett a kijutáshoz – mondta a kapus.

A Ferencváros kapusa éppen a csütörtöki napon ünnepelte a 33. születésnapján, ez pedig jó előjel volt.

Úgy gondoltam, hogy ezen a napon össze kell, hogy jöjjön. Igaz, hogy nem játszottam sokszor a szülinapomon a karrierem során, válogatott meccs azt hiszem, hogy nem is volt, de sosem kaptam ki, ezért úgy voltam vele, hogy ez egy olyan jel, hogy sikerül a kijutás. A 96. percig nem így nézett ki, mindent megpróbáltunk megtenni annak érdekében, hogy megnehezítsük a saját dolgunkat, nem tudtuk kihasználni a lehetőségeket, visszaadtuk az emberelőnyünket, nagyon sok olyan dolog volt, ami bizonyította azt, hogy mindenkiben dolgozott a feszültség és talán nem kezeltük helyesen ezt a találkozót. Az viszont végig érezhető volt, hogy szerettük volna megnyerni és megszerezni ezt a pontot, vagy pontokat, ami kell a kijutáshoz. Nem érdemeltünk vereséget, igazságtalan lett volna a foci, ha ma veszítünk – zárta az M4 Sportnak adott interjúját Dibusz.

Kivonat: Csakfoci