Labdarúgó csapatunk korábbi, a Soroksár jelenlegi kapusával, Holczer Ádámmal beszélgettek.

– Volt-e abból problémád, hogy a társaidnál olvasottabb, így műveltebb vagy? Érezted-e idegennek magad valaha is emiatt az öltözőben?
– Nem idegennek éreztem magam, másról van szó. Dolgoztam olyan edzővel, akinek nem feltétlenül tetszett, hogy az értelem által próbálom vezetni az öltözőt, nem is jöttünk ki egymással. Pedig én ebben hiszek, a racionalitásban, az intelligens társalgásban, az erőszakot, a hatalmi irányítást pedig az értelem halálának tartom. A feleségem és az apósom figyelmeztettek is, hogy vigyázzak, mert ez nem mindenkinek lesz szimpatikus, hiszen valljuk be, a sportban fontos szerepet kap a hierarchia. A játékosok mások, látom rajtuk, hogy tiszteletet vív ki a körükben, ha az ember értelmesen beszélget velük. Sok esetben fordulnak hozzám kérdéssel az élet különböző területeiről, legyen szó könyvekről, vagy épp borokról.

– Szereted a bort?
– Igen, és van egy családi szőlőbirtokunk is a Somló-hegyen. Nagyapámé volt, de öcsémmel átvettük, gondozzuk, bor- és pálinkakészítéssel próbálkozunk. Visszatérve az edzőkre: sokan közülük tartanak az átlagnál műveltebb, értelmesebb vezéregyéniségektől, mert attól félnek, ha őket elveszítik, a többiek a vezér mellé állnak. Pedig a vezetők inkább támaszkodhatnának az intelligens húzóemberre. Ez nem csak a futballra igaz, az élet bármely területére. Volt olyan edzőm, akinél éreztem, hogy valamiért hátrányból indulok. Én viszont magamat adtam, normálisan viselkedtem vele, és szép lassan megfordult a helyzet. Amikor távozott a csapattól, azt mondta nekem: sajnálja, hogy az elején nem úgy viszonyult hozzám, mint kellett volna. Azt is látom, hogy időnként olyan emberek kapnak vezérszerepet az öltözőben, akik ezt egyáltalán nem az intelligenciájuknak köszönhetik. A játéktudás, a lélektani erősségek és sok egyéb mellett szerintem a kiválasztott vezérnek értelmesnek is kell lennie.

– Ez azért nagyon érdekes kérdés, mert ahányféle edző, annyiféle elvárások vannak a vezérekkel, csapatkapitányokkal szemben. Mintha úgy tűnne, hogy az intelligencia nem feltétlenül lenne meghatározó feltétel az öltözői vezető kiválasztásánál.
– Ha edző lennék, nálam első lenne, hogy a csapatkapitány képes legyen hatni a játékosok értelmére. És természetesen a játéktudásának, az edzésmunkának, az elszántságnak is rendben kell lennie, a legfontosabb pillanatokban ő nem hibázhat. Enélkül nem lehet valaki csapatkapitány. Olvastad Sam Walker Legendás kapitányok című kötetét?

– Még nem.
– Szívesen ajánlom, ezt a témakört járja körül. Hogyan befolyásolja a világ legsikeresebb csapatait a csapatkapitány személyisége, jelleme. Szívesen olvasnék egy olyan kutatást – akár még részt is vennék benne, ha írnátok róla cikket –, amely azt vizsgálná, hogy az elmúlt 15 évben hazai vagy nemzetközi szinten kik hogyan váltak csapatkapitánnyá egy futballcsapatnál. Biztosan kirajzolódna egy minta, amely alapján jobban meg lehetne érteni a folyamatot, és azt, hogy az edzők hogyan választanak vezért. Én azokat a szakembereket szeretem igazán, mint Arsene Wenger, Sir Alex Ferguson vagy Carlo Ancelotti, akik egy tökéletesen működő szervezeti struktúrát építettek fel a csapataiknál, amelyben minden poszton a legjobb szakemberek dolgoztak a pályán és a stábban is. Kultúrát tudtak teremteni. Ez az, amit a fociban feljövő arab világban egyáltalán nem látok.

– Mit hiányolsz?
– Azt, hogy nem akarják megismerni a hagyományos futballkultúrákat, és tanulni tőlük, nem akarnak beilleszkedni ebbe a szférába, és tisztelni annak a múltját. Az olajmilliárdos üzletembereknek csupán hobbi Cristiano Ronaldo vagy Karim Benzema megszerzése, a Louvre pontos másának felépítése, esetleg egy sípálya megvalósítása a sivatagban. Ez nem éppen kulturált viselkedés.

– Hogyan lehetne kulturálttá tenni?
– Ha elmennének azokba az országokba, ahol ezeket a csodákat meg lehet találni, megpróbálnának időlegesen beilleszkedni, és magukba szívnák a tapasztalatokat, a helyi futballkultúrát, akkor hitelesebben lehetne építkezni. Félreértés ne essék: nem kell a múltban leragadni, pusztán érdemes megismerni és tisztelni. Nem lehet véletlen, hogy az óriási pénzből felpumpált csapatok sok esetben képtelenek nagy sikert elérni, vagy ha elérik, csak időlegesen képesek a legmagasabb szinten jól teljesíteni. Erre példa a PSG, de a Manchester City is. Utóbbinak hosszú idő után összejött a BL-győzelem, de hol van ez a Real Madrid 14 vagy a Milan 7 győzelméhez képest. Nem véletlen, hogy hosszú távon a hagyományokra építő, stabil identitással, óriási tudással rendelkező csapatok uralják a mezőnyt.

– Visszakanyarodva még egy pillanatra az intelligenciához: volt olyan edződ, aki teljesen erről az oldalról közelítette meg a csapatot?
– Igen, Lucsánszky Tamással többek közt ezért is szerettem dolgozni. 2015 őszén kieső helyen vette át a csapatot és fél év alatt megtalálta azokat a játékosokat, akik hasonlóan pragmatikusan gondolkodtak, mint ő, és nekik egy kicsit többet engedett, mert pontosan tudta, hogy nem fognak vele visszaélni. Cserébe elvárta, hogy vezessék az öltözőt. Simán bennmaradtunk, a következő szezonban fél távnál már vezettük a Soroksárral az NB II-es bajnokságot. Nagyon szerettem vele dolgozni. Más kérdés, hogy néhány évvel később középcsapatként vette át az MTK-t, és kiesett vele az NB I-ből, tehát ami az egyik csapatnál működik, a másiknál nem feltétlenül.

– A végén beszéljünk az NB II-ben 5. helyen végzett Soroksárról. Ősszel szinte végig kezdőként védtél, egészen februárig, azóta csere voltál. Mi történt?
– A Győr elleni meccs után középfülgyulladást kaptam, és emiatt kihagytam néhány napot. A bal fülemmel alig hallottam. Addig nem tudtunk nyerni tavasszal, sok döntetlenünk volt. Ilyenkor az edzők próbálnak változtatni, hátha ki tudják rántani a gödörből a csapatot. Tulajdonképpen ehhez jól jött, hogy nem voltam százszázalékos, ki lehetett próbálni az addig második számú Kovács Marcit. Az első meccsen a Haladás ellen tizenegyest védett, és 4–0-ra győztünk. Utána Lipcsei Peti már nem tehette meg, hogy a jó formában lévő kapusát visszaülteti a kispadra. Marci kiérdemelte, hogy ő védjen, ez volt a logikus döntés. Az utolsó kilenc meccsünkön hétszer győztünk két döntetlen mellett, így lettünk ötödikek.

– Maradsz a Soroksárnál?
– Jövő nyárig hosszabbítottam.

– Tervezős játékos vagy, látod már, hogy mikor szeretnél visszavonulni, és mivel foglalkozol később?
– Hét éve kitűztem egy dátumot, hogy meddig szeretnék játszani. Az már nincs olyan messze. Nem szeretném tovább tolni, de meglátjuk. Jó állapotban voltam ebben az idényben, ősszel és tavasszal is kifejezetten jól ment a játék. Ha ezt jövőre is tudom teljesíteni, azt fogja mutatni, hogy ebben a csapatban még meghatározó játékos lehetek, fizikai és mentális értelemben is készen állok a játékra, és akár még egy évig tudok majd futballozni.

A teljes interjú: Büntető