Dénes hatodszor lett bajnok a Fradival, ezzel már clubunk történelmének legeredményesebb kapusa ebben a mutatóban – a mezőnyjátékosok közül is már „csak” a hőskor legendái előzik meg.

Dini tegnap a kapuskirályt, dr. Géczi Istvánt is megelőzte a bajnoki aranyak tekintetében, és csatlakozott Gorszky Tivadarhoz, valamint Weinber Jánoshoz a „hatosok klubjában”. És talán nem nagy merészség kijelenteni, hogy a hétszeres (Fritz Alajos, Koródy Károly, Rumbold Gyula, Schlosser Imre) és nyolcszoros (Bródy Sándor, Manglitz Ferenc, Weisz Ferenc) bajnokok között is köszönthetjük a jövőben, sőt…

Immár hagyomány – fővárosi szállodában készül a fővárosban rendezendő bajnoki mérkőzésekre a Ferencváros. Péntek este a szombaton a Kisvárdát fogadó zöld-fehérek itt követték a Kecskemét kispesti vendégjátékát, amelyen eldőlt: ismét aranyérmes az NB I-ben az FTC!

Szerencsére ebben van tapasztalatom – mondta a Nemzeti Sportnak Dibusz Dénes, a bajnokcsapat 32 esztendős, immár hatszoros bajnok kapusa. – Ünnepeltünk bajnoki címet mérkőzés előtt az öltözőben és elveszített összecsapást követően a csapatbuszon is. Talán csak az hiányzik, ahogyan a Honvéd nyert a Fehérvár ellen: az utolsó bajnoki amolyan döntő, aki győz, aranyérmes, de emlékezetes számunkra, amikor az Újpest legyőzése biztosította az első helyünket. Emlékeim szerint többször is úgy alakult, hogy négy fordulóval a vége előtt vált matematikailag is biztossá a sikerünk. Bármikor szerzünk a bajnoki címet, az szerintem nagy eredmény, emlékezetes pillanat, akármilyen sokszor történik meg. Egész héten a Kisvárda elleni mérkőzésre figyeltünk, nem foglalkoztunk a KTE pénteki összecsapásával – és most a hotel szobájában lettünk bajnokok. Többen néztük együtt a kispesti mérkőzést, és ahogy véget ért, nyíltak az ajtók, pacsiztunk, ölelkeztünk, boldogan konstatáltuk: megvan a klub harmincnegyedik bajnoki címe.

A kapus szerint különleges idényt zárnak hamarosan, mert a bajnokságot tizenhat nemzetközi kupamérkőzés színesítette, vagyis minden korábbinál nagyobb terhelés volt a játékosokon. Úgy véli, a döcögősen induló 2023-as naptári év egyik oka, hogy a tetemes előny mellett a Bayer Leverkusen elleni Európa Liga-összecsapás lekötötte a játékosok figyelmét.

Ráadásul fontos emberek estek ki a csapatból – említette meg a 26-szoros válogatott labdarúgó. – Amikor nem az elvárásoknak megfelelően alakulnak az események, nyilván érezhető a feszültség, a frusztráció, főleg egy kapusnál, aki a szokottnál több gólt kap. Újra kellett gondolni, merre tartunk, mi történik velünk, de az elmúlt hetek azt mutatják, visszataláltunk a helyes útra. Ezzel együtt azt mondom, az legyen a legnagyobb gond, hogy a vártnál nehezebben nyertük meg a bajnoki címet.

Noha a kívülállók szerint ez egyre könnyebbnek tűnik a zöld-fehéreknek, a kapus állítja: ez tévedés, évről évre nehezebb az aranyat megkaparintani. Régi mondás: a csúcsra jutni nem könnyű, ott maradni még nehezebb.

Pláne tartósan…

Még Szerhij Rebrov, korábbi edzőnk mondogatta: a harmadik bajnoki cím megszerzése a legnehezebb – emlékezett a kapus. – Megnyered, szuper, megünnepled, aztán a keret még nagyjából azonos, nekifutsz újra, megint első leszel, és kezded megszokni – ilyenkor félő, hogy tudat alatt elkényelmesedsz, megy ez magától is, az éhséget, a motivációt fenntartani ilyenkor már rettentő nehéz. De ezek szerint sikerült, egymás után ötször megszerezni az aranyérmet nagyszerű sorozat. Szokatlan volt a világbajnokság miatt korán befejezett ősz, hatalmas élmény volt megnyerni az EL-csoportot, és váratlannak mondható, hogy az újonc kecskemétiek lettek legkitartóbb üldözőink. Noha rengetegen mondták, előbb-utóbb kipukkad a csapatuk, ezzel sohasem értettem egyet: kiegyensúlyozottan teljesítő csapat jó szakmai háttérrel, engem jó ideje nem lep meg a teljesítménye. Szívből gratulálok nekik, és felszabadultan, a szokottnál is nyugodtabban, vidámabban készülhetünk a Kisvárda elleni találkozóra.

Hagyomány – a szálloda és az aranyérem egyaránt.