Megfelelhetünk az MLSZ idén bevezetett szabályának, ami százmilliós pluszbevételt jelentene – azt is megnéztük, mi kell ehhez.

Az MLSZ erre a szezonra vonatkozó pénzosztási rendszerében komoly összeggel premizálja a magyar fiatalok játszatását. A 2002 előtt született játékosokért egy, míg a 2002-ben vagy később született magyar fiatalokért játékpercenként tíz pont jár. Ebből kell 29.700 pontot összeszedni ahhoz, hogy megkapjuk a teljes, 325 milliós összeget. Ehhez a számhoz a szövetségben rendkívül komoly számítások alapján jutottak: 33*90*10 = 29.700. Fontos feltétel még, hogy a pontok legalább 50%-a fiatalok játszatásából kell származzon.

Jelenleg a „felnőtt” magyar játékosaink 6.962 pontot gyűjtöttek, míg a Baráth – Lisztes páros 4.480-at, azaz 11.442 pontunk van összesen. A 29.700 pontihoz tehát még 18.258 pont hiányzik. Egyenlő elosztásban ez meccsenként 4.565 pont, amihez – ha feltesszük, hogy átlagosan három felnőtt magyar játssza végig a találkozókat – meccsenként 430 ifiperc kell, ami nagyjából azt jelentené, hogy 5 U21-es magyarnak kellene a pályán lennie folyamatosan.

Ha a Mezőkövesd ellen csupa U21-es magyar játszana csak (9.900 pont), akkor a másik három meccsre 8.358 pont „maradna” ami – három felnőtt magyar játszatása mellett – meccsenként már csak 252 perc, ez 2.5 – 3 magyar fiatalt jelentene. Ha a következő két találkozón a Kisvárda és a Kecskemét ellen 4 felnőtt magyar mellett Baráth és Lisztes 150-150 percet tenne a közösbe (ez nagyjából megfelel az elmúlt meccsek gyakorlatának), akkor az utolsó két bajnokin 8-8 fiatalt kellene játszatni ahhoz, hogy meglegyen a 29.700 pont.

Azt hozzátartozik a fentiekhez, hogy az MLSZ a nagyközönség számára nem vagy csak nagyon speciális módon (nekünk nem sikerült megtalálnunk a szövetség csatornáin) tette közzé a pontos szabályzatot, így számításainknál csak a témát ismerők sajtóban megjelenet nyilatkozataira tudtunk hagyatkozni. Arról pedig, hogy arányosan megkapják-e a pontszámuk alapján nekik járó pénzt a klubok, akkor is, ha nem érik el a 29.700 pontot, ellentétes információk jelentek meg.

Ahogy clubunk elnöke, Kubatov Gábor szokta mondani, ha az U19-es csapattal kellene felállnunk, akkor is a bajnoki cím lenne a célunk. Utóbbi már megvan, így akár meg is lehetne lépni ezt, a szurkolók valószínűleg a fiatalok mögé állnának, és az sem lenne ellenükre, ha így fricskáznánk meg az MLSZ szabályozását. Persze mérlegelni kell, hogy a nyári nemzetközi selejtezőkre történő csapatépítés, a lehetséges sérülések, a pluszbevétel vagy a fiatalok lehetséges tapasztalatszerzése mennyit nyomnak a latban.