Hajnal Tamás, Kubatov Gábor és Orosz Pál az Európa Liga sorsolásról.
Orosz Pál
Azt gondolom, hogy ez egy kiegyenlített csoport. Bár most elkerültük a kiugró klubokat, ezúttal is nagyon jó csapatok ellen játszhatunk majd. Azt is látni kell, hogy a Monacón kívül mindhárom másik csapat bajnokként érkezik majd, szóval nehéz feladatunk lesz. Érezhető, hogy az UEFA Európa Konferencia Liga létrejöttével az Európa Liga megerősödött, most is több, Bajnokok Ligája-szintű csoport is kialakult. Mint azt korábban elmondtuk, szeretnénk tavasszal is a nemzetközi kupaporondon szerepelni, legyen az akár az Európa Liga, vagy az Európa Konferencia Liga. Ezért keményen dolgozunk és reméljük, hogy sikerrel járunk.
Hajnal Tamás
Nagy kihívás lesz. Sportszakmai szempontból és a hangulat alapján is nagyon attraktív a négyes. Kétségtelenül erős csoport a mienk, főleg, hogy rajtunk kívül a Crvena Zvezda és a Trabzonspor is megnyerte hazája bajnokságát, a Monaco pedig egy nagy rutinnal rendelkező francia élcsapat. Nagyon vonzó együttesek, erős szurkolói háttérrel, nagyon jó hangulatú mérkőzésekre számítunk. Mindhárom csapat attraktív, érdekes focikultúrából jönnek, a Zvezda esetében láttuk milyen hangulatban játszanak, a török bajnok Trabzonspor szurkolói szintén fanatikusok, a Monaco francia élcsapatként egy kicsit más közeg, de mind a háromnak megvan az attraktivitása mind sportszakmai, mind hangulat szempontjából. Izgalmas meccsek előtt állunk, de mindenképpen szeretnénk felnőni a feladathoz. Nagy a tisztelet a csapatok között, aki Európa Liga csoportkörbe tud kerülni, az egy olyan színvonalat képvisel, amit nemzetközi szinten mindenki megjegyez. Nagyon jó körben vagyunk itt most már négy éve és szeretnénk minél tovább részese lenni ennek az elit társaságnak. Most pedig előre nézünk és a bajnokság mellett nagyon komolyan felkészülünk ezekre a mérkőzésekre, bízunk benne, hogy minél sikeresebbek leszünk. Bízom benne, versenyképesek tudunk lenni és pontokat gyűjteni, hogy akár a továbbjutás is benne legyen. De tudjuk, hogy ez egy nagyon nehéz csoport. A délután folyamán lesz meg a hivatalos találkozó a többi klub képviselőivel, ahol az időpontokról egyeztetünk, az este folyamán már többet tudhatunk.