Legendánkkal emlékeztek Törőcsik Andrásra a Mai helyzetben.
Az 1978-as világbajnokságon a magyar válogatott egy csoportban szerepelt a házigazda argentinokkal. A 2-1-es argentin sikerrel záruló mérkőzés utolsó perceiben előbb Törőcsiket majd Nyilasit is kiállította a játékvezető. „Andrissal 17 éves korom óta párhuzamosan éltem az életem. Az ifiválogatottal együtt kezdtünk, és nyilván nagyon sok jó, és néhány keserű pillanatunk volt együtt. A rá jellemző lazasággal, könnyedséggel a legnehezebb pillanatokban is úrrá tudott lenni a helyzeten. Mikor 1978-ban Argentínában kiállítottak minket, akkor másnap az akkori sportvezetés eltiltott minket a csapattal való közös edzéstől, és átküldtek kettőnket egy edzőpályára. Ott passzolgattam Andrissal egy órán át. Rémisztő volt, Andris azt mondta: Úristen, mekkora balhé lesz ebből otthon! – Nagyon tartottunk az itthoni következményektől, és mikor hazajöttünk, több ezer ember volt kint Ferihegyen, minket megsüvegeltek, nem tudom miért.”
Nyilasi a közelmúltban meglátogatta volt csapattársát, és a Fradi-Újpestekről is beszéltek. „Nem is olyan régen egy órát sétálgattam vele a kórház parkjában, és próbáltam lazára venni a dolgokat, mert ő minden múltbéli dologra visszaemlékezett, amit furcsállottam is. Mondtam neki: Andriskám, emlékszel, amikor 7-1-re elkalapáltunk benneteket? – Erre ő: Áh, olyan nem volt, de 8-3 igen.”
Nyilasi úgy véli, Törőcsik a labdarúgás zsenije volt, akit nem lehetett bekorlátozni, őt hagyni kellett játszani. „Nekem és Andriskának is megadatott a sors, hogy a ’78-as csapatban mellettünk a középpályán volt egy Zombori Sanyi és Pintér Sanyi. Ők mindig azt mondták, hogy menjetek előre, rúgjátok a gólt, cselezzetek, csináljatok bármit, nektek nem kell, majd mi cipeljük a zongorát. Ez egy fantasztikus érzés volt, és az Andris ebben lubickolt is. Megkapta azt, hogy felszabadultan azt csinálhatta, amit akart, ha baj van, azt mögötte megoldották” – mondta Nyilasi Tibor, aki azt is elárulta, Törőcsik zsenialitása hogyan segített jobbá válni a csapattársaknak: „Ő mindig visszalépő center volt, vagy elmozgó, és mögé lehetett bebújni, és nekünk az volt a nagy előny, hogy akkora zseni volt, hogy mindig 2-3 pióca ment vele. Ha nem is ért sokszor labdához, bár ez nagyon kevésszer fordult elő, akkor megcsinálta adott esetben a helyet a társaknak.”
