Zárt jegyértékesítéssel töltené meg stadionját a Slovan – a vezetőedzőjük is szót ejtett már a párharcról.
Alig néhány perccel azután, hogy a Weissék az utolsó utáni pillanatban, a hosszabbítás ráadásában kiharcolták a továbbjutást a Batumi ellen, a Slovan vezetése egy hosszabb mailben fordult szimpatizánsaihoz. Ebben leszögezik, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel erősen korlátozzák a jegyárusítást a Fradi elleni, második fordulóbeli derbire. Ezek alapján csak a bérletesek és a Batumi elleni hazai meccsre is kilátogatott nézők igényelhetnek belépőt, valamint azok, akik a közelmúltban elektronikusan vásároltak náluk jegyet, így a mailcímük szerepel a klub jegyzékében (ők legfeljebb 4, konkrét nevekre szóló belépőt vehetnek).
Az intézkedés nem titkolt célja, hogy kizárólag Slovan-érzelmű drukkerek ülhessenek be a lelátókra a visszavágón. „A saját szurkolóinkkal szeretnénk megtölteni a stadiont, nem magyarországi vagy Szlovákia déli régióinak ferencvárosi drukkereivel. Azt akarjuk, hogy ne ismétlődhessen meg az 1992-es eset, amikor a Téglamezőt Fradi-szurkolók ezrei lepték el Budapestről, Dunaszerdahelyről stb.” A szerző nélküli mailben hozzáteszik, mindez biztonsági célokat is szolgál, hogy a hazai szektorokon belül ne keveredjenek a két csapat szurkolói.
Vladimír Weiss
Szombaton a bajnokságban a Podbrezová vár ránk. Szerdán a Ferencvárosnál játszunk, ahol a mostanihoz hasonló csata lesz. Okosnak és veszélyesnek kell lennünk, és jó eredményt akarunk elérni. Ez egy nagy derbi lesz, és már nagyon várom. Megköszöntem a játékosok küzdőszellemét, de legközelebb biztos jobb teljesítmény kell, ez nem lesz elég a Ferencváros ellen. Egy ilyen párharc sokat ad neked, a csapatnak és a klubnak is.





