Világliga selejtezős meccset játszik a női vízilabda válogatott. Hajrá, magyarok!

A célunk természetesen az, hogy jogot szerezzünk a szuperdöntős részvételre, ami újabb lehetőséget adna az olimpiai csapatépítésre. Az elődöntőben a házigazda spanyolok biztosan nagyon kemény ellenfelek lennének, de a görögöket sem írnám le, akár a hazaiakat is meglephetik” – fogalmazott Bíró Attila a felvezetés gyanánt, majd összefoglalta a mögöttünk hagyott napokat.

Hétfőn érkeztünk meg, azóta meglehetősen tartalmas edzéseken vettünk részt. Kétkapuztunk többször a spanyol, a holland és az olasz válogatottal, ami nagyszerű döntésnek bizonyult. Három különböző stílus, három rettentő kemény ellenfél, egy pillanatig sem lehetett elkényelmesedni. Volt, hogy nagyon jól ment a játék a csapatnak, előfordult, ennek az ellenkezője is, avagy szaladtunk bele pofonokba, amivel semmi baj sincs, sőt azt mondom, kimondottan jót tesz nekünk. Nem csupán a fizikai és a taktikai, hanem a lelki izmokat is erősítjük.

Tekintettel arra, hogy a tokiói olimpia óta először rendeznek tornajellegű esemény Európában, a legjobb csapatok most találkoznak újra egymással – adja magát a felvetés: az ötkarikás bronz megtette-e hatását, máshogy néznek-e magyar válogatottra?

A parton abszolút érződik a respekt, ugyanakkor a medencében más a helyzet, ott a kellő keménységgel állak oda hozzánk, ami teljesen természetes” – ecsetelte Bíró Attila, majd kitért az esélyekre: „Az ellenfelek nagyrésze kompletten érkezett, egy-két játékos hiányzik maximum mindenhonnan, miként nálunk is ugye Keszthelyi-Nagy Rita és Parkes Rebecca személyében. A csapatok érezhetően még messze vannak a csúcsformától, gyengébb a játék, a színvonal, viszont mivel mindenki a felkészülés elején jár, a kiegyensúlyozottság így is tette érhető. A magyar, spanyol, görög, holland, olasz ötösből bárki megverhet bárkit, kimondott esélyesről nem beszélhetünk.

A meccseket nyitott uszodában, délelőtt és kora délután rendezik, miként szövetségi kapitányunk elmondta, mindez kimondottan jó, hiszen gyakorlatilag egy éve nem játszottak a felek a szabad ég alatt, van mihez hozzászokni a közelgő magyarországi vb-ig.

MVLSZ