Volt játékosunk édes teherként éli meg a nyomást.

A sajtótájékoztató elején az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő beszélt a szombati, Dánia–Finnország Eb-csoportmeccs megdöbbentő jeleneteiről.

Valamennyi magyar játékos, vezető és szurkoló nevében szeretnék mielőbbi felépülést kívánni Christian Eriksennek. Az ő esete is rávilágít arra, hogy mennyire fontos a profi egészségügyi személyzet minden mérkőzésen. Azt is láttuk, hogy a kritikus pillanatokban milyen szakszerű ellátást kapott az egészségügyi személyzettől, valamint a játékostársak, az ellenfelek és a szurkolók is profi módon jártak el. Jobbulást, Veled vagyunk!

Ezután felhívta a kedd délutáni, Magyarország–Portugália mérkőzésre igyekvő magyar szurkolók figyelmét arra, hogy hétfőn vagy kedden vegyék át karszalagjukat a kijelölt pontokon (aki teheti, már hétfőn vegye át), használja a legfrissebb információkkal feltöltött Euro 2020 applikációt, illetve mindenki jól megtervezve a napját, időben induljon el a mérkőzésre tömegközlekedést használva, mert nem lehet parkolni a Puskás Aréna közelében. A vidékről érkező szurkolókat arra kérik, hogy járműveiket hagyják a P+R parkolókban, és a stadiont ők is a közösségi közlekedés révén közelítsék meg. Hozzátette azt is, hogy a helyszínen több száz önkéntes segíti majd a tájékozódást.

Következtek a játékosok: Nagy Ádám az első kérdést szintén Eriksen esetéről kapta, a magyar középpályás felelevenítette, hogyan tudta meg a csapat, mi történt a dán válogatott játékossal.

Vége lett a délután edzésnek, elkezdtünk átöltözni, amikor jöttek az első hírek arról, mi történt a pályán. Mindannyiunkat sokkolt, hiszen ez bármelyikünkkel megtörténhet. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy szeretnénk minél hamarabb a családja körében nyugodtnak, boldognak látni. Többször beszélgettünk arról is, hogy vajon ezeket a dolgokat lehetne-e előre látni, meg lehet-e akadályozni. Sajnos nem ez volt az első eset és nem is az utolsó. Borzalmas dolog.

A Portugália elleni mérkőzésre áttérve elmondta: érzik, hogy a találkozó közeledtével fokozódik rajtuk a nyomás.

Ausztriában még lazábban beszélgettünk a dolgokról, mert még messze voltunk attól, hogy kifussunk a telt házas Puskás Aréna gyepére. Most már abszolút a közelben van, szinte karnyújtásnyira, úgyhogy van nyomás rajtunk, de jól megbirkózunk vele. Ez nem is negatív teher, inkább édes, hiszen a hazánkat képviseljük a részben hazai rendezésű Eb-n, ami lehet, hogy soha vissza nem térő alkalom. Mindent megteszünk azért, hogy olyan jól induljon a torna, mint öt évvel ezelőtt Franciaországban.

Elmondta: a 2016-os csoportmérkőzéshez képest (3–3) szerinte a mi csapatunk változott többet, hiszen generációváltás ment végbe a válogatottnál.

A portugálokat nem gondolom erősebbnek és gyengébbnek sem. Ugyanúgy tele vannak jó kvalitású játékossal, de úgy érzem, mi azóta erősödtünk. Jó felkészülés van a hátunk mögött, meg tudtuk tanulni a taktikai elemeket. Nagyon várom már a keddi találkozót. Nyílt mérkőzésre számítok, s egy-két gól dönthet. Remélem, a találkozó után, ha csak lélekben is, együtt ünnepelhetünk a szurkolókkal a magyar válogatott sikerének.

Varga Kevin öt évvel ezelőtt még nem volt ott az Eb-n, így Nagy Ádámék mesélhetnek neki arról, milyen is ilyen nagy tornán szerepelni.

Szerintem nem lehet úgy felkészülni, hogy a többiek elmesélik, milyen volt az előző. Ezt át kell élni. Főleg úgy, hogy elképzelni sem tudjuk, milyen lesz kedden hazai pályán kifutni a gyepre. Az erre felkészülést mindenki magában végzi. Mindenki tudja a feladatát, ez a legfontosabb a sikerhez.

A Nemzeti Sport kérdésére válaszolva elárulta, ki az a két személy a csapatban, akinek igazán ad a szavára.

Nemcsak én, hanem mindenki ad a szavukra. Az egyik Marco Rossi, aki személyre szabottan elmondja, hogy adott pozícióban pontosan mit vár el a játékosoktól. A másik Szalai Ádám, aki kapitányhoz méltóan fogja össze a játékosokat a pályán. Ő adja át a pályán azokat az utasításokat, amiket például a felkészülési mérkőzéseken már tízezer szurkoló előtt játszva sem hallottunk a kispadról.

forrás: nso.hu