Volt játékosunk és edzőnk nem érzi az öt évvel ezelőtti EB-lázat.
Mennyire izgul, vagy éppen nem izgul az Eb-rajt előtt?
Nem izgulok, miért is tenném? Inkább az a baj, hogy egyáltalán nem vagyok Eb-lázban. Biztos a járvány tehet róla, de sehol sem tapasztalom, hogy különös várakozás előzné meg a tornát. Öt évvel korábban, 2016-ban jóval nagyobb volt a láz.De legalább idén is ott vagyunk… Mit vár a magyar válogatottól?
Portugália, Franciaország, Németország…. Ne legyenek illúzióink. Nehéz csoport, erős ellenfelekkel, amelyek bármelyike esélyes lehet akár a végső győzelemre is. Szerencsére a fociban bármi elképzelhető. Főleg egy meccsen, így aztán mi sem vagyunk totálisan esélytelenek. Bár ezzel együtt, ha fogadnom kellene a mieink továbbjutására, nem tenném. Tisztes helytállást várok, elvégre ilyen bénult időszak után már az nagy-nagy élmény valamennyi játékos számára, hogy egyáltalán közönség előtt, ráadásul hazai pályán futballozhat.Hol nézi majd a meccseket?
Részben itthon, a tévé előtt szurkolok majd, esetleg valamelyik kivetítő előtt, barátokkal találkozva.A mieinken kívül, van olyan csapat, amelyik közel áll a szívéhez?
Persze, mindegyik, ahol egykoron játszottam. A német, az olasz, a svájci, az osztrák, valamennyi jó focit játszik, és hát a görögök is, bár ők most nem lesznek itt. Remélem, jó futballt, sok gólt láthatunk majd.Mit gondol, ki lesz a végső győztes?
Nincs ember aki ezt így előre megmondaná. Több nagy favorit van, s úgy gondolom, a fegyelem és az akarat dönt közöttük. De mint mondtam, én a felszabadult, jó focinak szurkolok, s nagyon remélem, ebből a mieink is kiveszik részüket.forrás: borsonline.hu