Dénessel beszélgettek az idei szereplésről, pályafutásáról és a családjáról is.

13 ponttal vezeti a Ferencváros a bajnokságot. Személy szerint önnek mi a motiváció mérkőzésről mérkőzésre?
Valóban, szerencsére megnyugtató előnnyel vezetjük a bajnokságot. Ami a saját motivációmat illeti, az a posztomból is adódó kettős célt jelenti: mindegyik mérkőzésünkön úgy szerezzük meg a három pontot, hogy a hálóm érintetlen maradjon. Hiszen az valóban igaz, hogy a kapusok minden bekapott gól után meghalnak kicsit.

Egyébként miként emlékszik vissza a Bajnokok Ligája-szereplésre? Mi volt a legnagyobb élmény, és mit felejtene el legszívesebben?
Összességében nagyon szép időszak volt, mindannyian rendkívül élveztük, próbáltuk maximálisan megélni ezeket a mérkőzéseket. Ez a sorozat egy akkora lehetőség, amely ritkán adódik az ember életében, de abban is egyetértettünk, hogy a Fradinak 25 évnél gyakrabban kell szerepelnie a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján. Mérkőzésről mérkőzésre éltünk, ami azért is egyszerű volt, mert pihenni nem nagyon volt időnk. Próbáltuk kihozni a maximumot, ugyanakkor testközelből éreztük, milyen óriási a kontraszt az NB I és a Bajnokok Ligája között. Jól vettük az akadályokat, de sajnos a hőn áhított célt, a csoport harmadik helyét nem sikerült megcsípnünk. Lehet, hogy meglepő, de számomra a BL-főtáblára jutás volt a legnagyobb élmény. Már a Molde elleni visszavágó előtt nagyon feszült volt mindenki, hiszen mindannyian tudtuk, hogy mekkora lehetőség előtt állunk. A meccs hihetetlen éles volt, de tudtuk tartani a számunkra álomszerű 0-0-t. A BL-sorozatból nem törölnék ki semmit, minden úgy volt jó, ahogy megéltük, ahogy megtörtént, hiszen mindegyik mérkőzéssel többek, értékesebbek lettünk. A legnagyobb bravúr talán a torinói pontszerzés lett volna, ettől nem is voltunk messze, de összességében nem lehet okunk a panaszra, hiszen a selejtezők során többször is szerencsénk volt. Lehet, hogy a főtáblás meccseken ebből vett vissza kicsit a sors.

A Bajnokok Ligája-sorozat kapcsán talán abban mégis lehet önökben hiányérzet, hogy a vírusjárvány miatt a főtáblás mérkőzések egy részét üres lelátók előtt kellett lejátszani. Mennyire nyomasztó a kongó stadion egy labdarúgó számára? Meg lehet egyáltalán ezt szokni?
Nem lehet megszokni. Bár volt közte egy kis lazítás, több mint egy éve tart már ez az állapot, szinte úgy érzi magát az ember, mintha állandóan csak edzőmeccseken szerepelne, természetesen ezt csak a hangulatra, a körítésre értem. A Fradinál hatványozottan igaz, hogy a drukkerek jelenléte abszolút hatással van ránk, pozitívan befolyásolja a teljesítményünket, hiszen nekünk van a legnagyobb szurkolótáborunk. A csapat tizenkettedik játékosa valóban minden mérkőzésen plusz egy gólt jelent nekünk.

Korábban Gróf Dávid, most a válogatott Bogdán Ádám a riválisa, de egyik vetélytársa sem tudja kiszorítani a kapuból. Mi ennek az oka? Tényleg minden fejben dől el?
Az utóbbi években többször is hallottam, hogy sokan a vetélytársaim jelenlétének is tulajdonítják a jó teljesítményemet. Erre mindig azt válaszolom: próbálok fejlődni, és mindegyik meccset egy új kihívásnak tekintek. Úgy gondolom, az elmúlt időszakban folyamatosan éltem a lehetőséggel, hiszen ha nem így történt volna, már biztos nem én állnék a Ferencváros kapujában. Egyébként teljesen természetes, hogy a vezetők kapusposzton is komoly erőket vonultatnak fel, és úgy kalkulálnak, ha bármi is történik velem, ne essenek kétségbe. Gróf Dávid és Bogdán Ádám személyében is méltó társam volt és van; Bogdán Ádám is sok nagy csatát megélt kapus, 20-szoros válogatott, tapasztalt harcos. Remekül tudunk együtt dolgozni; ha jól védek, az a riválisom munkáját is minősíti, hiszen a jobb teljesítményem annak is köszönhető, hogy együtt készülünk. De azt sem szabad soha elfelejteni, hogy mindig a csapat eredményessége határozza meg a kapus teljesítményének értékét is.

Több mint hét éve a Ferencváros játékosa. Emlékszik arra, mi volt az első reakciója, amikor megkeresték az Üllői útról és azt mondták: „Dénes, igazoljon hozzánk és legyen a Fradi játékosa!
Nagyon örültem neki, bár Pécsen is nagyon jól éreztem magam. Ám a Ferencváros mégiscsak a Ferencváros, ahol, ha jól teljesítesz, olyan távlatok nyílhatnak meg előtted, amelyre a pályafutásod elején talán nem is számítottál. Ez nálam tökéletesen bejött, hiszen olyan világsztárok ellen játszhattam, mint Lionel Messi és Cristiano Ronaldo, és a válogatottba is bekerültem.

Ha már említette a kezdeteket, hogy lett kapus?
Csak arra emlékszem, hogy még nem voltam ötéves, amikor 1995 tavaszán édesapámtól megkaptam az első kapuskesztyűmet és stoplis cipőmet. Valószínű ő már ekkor látta, hogy nem vagyok annyira mozgékony, és nem is szeretek sokat futni. Éppen ezért testhezállónak vélte a kapusposztot, mindenesetre az első klubomba, a Mecsek-Góliátba már úgy vitt le, hogy nem is jöhetett más szóba, csak az, hogy a kapuba álljak. Amely elől azóta sem lehet kirobbantani. Ám érdekes, nagyon sokáig nem is tudatosult bennem, hogy profi labdarúgó legyek, hogy a futball biztosítsa a megélhetésem. Ez csupán úgy 15-16 éves koromra kezdett érlelődni, amikor elérhető közelségbe került, hogy a Pécsi MFC kapusa lehetek.

Mennyire változtatta meg az életét, hogy Magyarország legnépszerűbb csapatának első számú kapusa lett?
Természetesen teljes mértékben, hiszen elkerültem a szülői háztól, s mivel egyedül költöztem a fővárosba, a saját lábamra kellett állnom.
Ettől függetlenül próbálok ugyanolyan ember maradni, mint amikor Pécsről elindultam, és belevágtam a nagybetűs életbe. Persze, arra én is hamar rájöttem, hogy az életem gyökeresen megváltozik, hiszen valamennyire a kirakatban zajlik. Sokan megismernek, de tudom kezelni a helyzetet, egy bizonyos határon belül egyáltalán nem zavaró. Nem botlom lépten, nyomon a rajongókba, de előfordult már, hogy csak azért megállítottak az utcán, hogy közös fényképet készítsenek velem. Ez persze, nem mindennapos dolog, de színesíti és kellemessé teszi a hétköznapokat.

Meséljen a családjáról! Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával elmondta: a kis Bence érkezése alapvetően megváltoztatta az életét, hiszen az X-boxozást felváltotta a pelenkázás.
Azóta nem sok minden változott, hiszen Bence még csak 1 éves és 5 hónapos, de talán kicsit mozgalmasabbá vált már az életünk. Persze, ő a főnök, hiszen nagyon elégedetlen tud lenni, ha nem az történik, amit ő szeretne. Az X-boxozás tehát egyelőre elfelejtve, de már nagyon várom azt az időszakot, amikor vérre menő csatákat vívhatunk egymással.

S mikor kapja meg az első kapuskesztyűjét?
Még csak az enyémet próbálgatja. Mit mondjak, egyelőre nagyon viccesen áll rajta.

Teljes beszélgetés: Origo