Öt gólon tartottuk a piros-kékeket.

Férfi vízilabda, OBI, alapszakasz, 16. forduló
Vasas 5–8 Ferencváros
Negyedek: 1-2, 3-1, 1-2, 0-3
Gólok: Varga 3, Vigvári 2, Bicari 1, Jansik 1, Mezei 1

Beszámoló: Fradi.hu
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk

Jansik Szilárd és Varga Zsolt sajtótájékoztatója:

Varga Zsolt

Jó mérkőzést játszottunk, örülök, hogy elindultunk felfelé a decemberi, nehezebb időszak után. Azzal kifejezetten elégedett vagyok, hogy az erős ellenfelet öt gólon tudtuk tartani, ezt tartom jelenleg a legfontosabbnak.

Jansik Szilárd

Remek mérkőzésen vagyunk túl. Arra számítottunk, hogy a félidőig biztosa bírja majd a Vasas erővel, de végül a harmadik negyed végéig fej-fej mellett haladtunk. Örülök neki, hogy a védekezés is stabil volt, ez a játékunk kulcsa. A legutóbbi rangadókon több mint tíz gólt kaptunk, és így nem lehet mérkőzéseket nyerni, és mint tudjuk nem is sikerült. Könnyebb mérkőzések következnek, így lesz idő felépíteni magunkat, ráfeküdhetünk a fizikai erőnlétre.

NSO