Labdarúgó csapatunk korábbi támadója szerepelt a svéd bajnokságban is, őt kérdezték a Djurgarden elleni Bajnokok Ligája selejtezős párharcról.

A múltban két északi együttesnél is remekelt Ebedli: a 66 éves szakember tudásáról máig beszélnek a Syrianska Föreningen, illetve Södertälje idősebb drukkerei. Előbbinél 1987 és 1989 között kergette a labdát, majd utóbbinál az 1989-1990-es kiírásban jeleskedett. Egykor a híres magyar tréner, Móré Imre is az edzője volt svéd földön.

Az egykori pengés magyar középpályást arra kértük, jellemezze az FTC BL-selejtező riválisát. A svéd Djurgardens IF-fel szerdán 20 órakor a Groupama Arénában találkozik a magyar bajnok.

A svéd Allsvenskanban, az ottani bajnokságban aranyérmet szerezni nem kis fegyvertény, ráadásul a Djurgardens IF erőnlétére sincs panasz – mondja Ebedli. – Ez már régen is jellemezte az ottani csapatokat, és ezt egy, korábban északon élt, nemrég hazatért barátom is megerősíti. Ráadásul a rivális lendületből érkezik a Groupama Arénába, hiszen ott már folyik a svéd bajnokság.

Zoli úgy véli azonban: a Fradi technikásabb labdarúgókból áll.

Persze friss információim nincsenek róluk, de azt olvastam, hogy a négy védőjük előtt négy középpályással operálnak. Viszont ha tovább akarnak jutni, támadniuk is illik. Dibusz Dénesék üres lelátók előtt fociznak, ami azért hátrány. Aztán kérdés, hogy a Szerhij Rebrovtól kapott alapos terhelés után milyen a Fradi formája. Senkit sem szabad lebecsülni, de természetesen jó lenne a BL első selejtező köréből továbblépni.

Bors