Labdarúgó csapatunk sportpszichiáterét kérdezték.
– Az utóbbi hetekben gyökeresen megváltoztak a mindennapok, a járványhelyzet pedig a sportéletre is komoly hatással van. A sportpszichiáter és a csapat kapcsolata miként alakul most?
– Ebben az időszakban mi is digitális korszakot élünk meg, hiszen leginkább a különböző internetes felületeken tudunk kommunikálni. Persze, igyekszem minél többet kint lenni az edzéseken is. Most más jellegűek a problémák: egyrészt a futballistáknak is hiányzik a megszokott életük, másrészt hiányoznak nekik az olyan, labdarúgásból fakadó örömforrások, mint a párharcok, a cselek, maga a játék. Emellett azért fizikailag elfáradnak, de mentális szempontból is jó, hogy edzenek, hiszen addig is kimozdulhatnak az otthonaikból, láthatják egymást, illetve ad egy keretet a hetüknek az, hogy a heti két otthoni edzés mellett háromszor az edzőközpontban is tréningeznek.– Mit tapasztal, hogyan viselik a futballisták a hirtelen leállást, a bizonytalanságot vagy éppen a bezártságot?
– Nagyon megváltozott az életük. Ki gyorsabban, ki lassabban alkalmazkodik, többen elmondták például, hogy az alvási szokásaik is megváltoztak, rosszabbul alszanak az utóbbi hetekben. Azok valamivel egyszerűbb helyzetben vannak, akiknek van családjuk, hiszen ők most több időt tudnak a párjukkal, gyermekükkel tölteni, amikor egy klasszikus futballidény zajlik, ez hétvégén ritkábban fordulhat elő. Akik egyedül vannak itt, mert nincs családjuk vagy van, csak külföldön, nekik azért jóval nehezebb, hiszen ők most az idejük nagyját egyedül töltik.– Lelkileg többet kell most a labdarúgókkal foglalkozni, mint mondjuk egy nagy rangadó vagy egy intenzív bajnoki hajrá előtt?
– A folyamatos munka inkább két mérkőzés között zajlik, ám előfordulhatnak akár bajnoki, akár nemzetközi meccsek előtt olyan szituációk, amikor krízis-ellátást kell nyújtani. Jelenleg főleg életvezetési problémákkal keresnek fel a játékosok.– Ebben a helyzetben a rendszeres edzések mellett is elkerülhetetlen a korábbi forma elveszítése? Ha igen, egy profi labdarúgó hogyan tudja ezt feldolgozni?
– Erre a mostani szituációra lehet úgy tekinteni, mint egy felkészülési időszakra, azaz könnyen előfordulhat, hogy mire újra elkezdődnek a tétmérkőzések, átrendeződnek majd a csapaton belüli erőviszonyok. Azok a játékosok tudnak majd továbbra is a kezdőcsapatban szerepelni, akik a jelenlegi időszakot fizikailag és mentálisan is a lehető legjobban ki tudják használni. Egy felkészülési időszakhoz képest egyetlen lényeges különbség van, mégpedig az, hogy a felkészülési időszakban lehet előre tervezni, most viszont nem tudnak konkrét dátumokat a játékosok sem. A legrosszabb számukra is ez a bizonytalanság, amely sok szorongást szülhet. A futballisták stressz- és szorongástűrő képessége döntheti el azt, hogy hogyan képesek ehhez az új helyzethez alkalmazkodni.– Miként lehet a futballistákat mentálisan is tűzben tartani a folytatásra, amikor pillanatnyilag még nem lehet pontosan tudni, mikor lesz folytatás?
– Egy élsportolónak, főleg egy Ferencváros-játékosnak nem szabad, hogy motivációs problémái legyenek, önmagában a csapat, a közeg és a legnagyobb szurkolótábor folyamatosan motivációban kell, hogy tartsa őket. Persze, most egyik sincs, ám ettől függetlenül egy Fradi-futballistának tudni kell, hogy mindez újra eljön majd, hiszen ők továbbra is az ország legnagyobb, legsikeresebb és legnépszerűbb klubjának a játékosai. Nagyon nagy baj lenne, ha a Fradiban bármilyen szinten olyan játékos játszana, akit motiválni kéne.




