Statisztikai adatok a csütörtöki Európa Liga csoportmeccsről.

Wyscout

UEFA.com

A csütörtöki diadal során a mieink 4-3-3-as felállásban játszottak, Sigér és Ignyatenko Haratin előtt helyezkedett nem sokkal, védekezésből – főleg az első félidőben – hosszú indításokból próbáltunk támadásba fordulni, Tokmacot indítva. Toki egymaga 8 ilyen labdát kapott, Rebrov arra épített, hogy a lassú fiatal tehetséget, Karpovot meg tudja majd futni játékosa. Az első félidőben – múlt szombathoz hasonlóan – nem tudtunk kijönni a hazai csapat letámadásából. Bár már ekkor is jól és határozottan védekeztünk, a labdák megjátszásával és megtartásával gondjaink voltak. Az első félidőben 32 labdát adtunk el a saját térfelünkön és 76%-kal passzoltunk, miközben a labdát 60%-ban birtokoló hazaiak 14-szer kísérleteztek a gólszerzéssel. Ezekből kétszer találták el Dini kapuját, egyszer pedig a kapufát (ami védőblokkról ment oda). Mi kétszer próbálkoztunk, a kaput nem találtuk el, az egyik lövés mellé ment, a másikat blokkolták.

Így nem csoda, hogy az xG-arány ebben a félidőben 0.39-1.38 volt, a három 0.1 xG feletti hazai helyzet Magnussoné (16′, 0.32), Vlasicé (35′, 0.36) és Sigurdssoné volt (45′, 0.28). Nálunk Tokmac helyzete 0.17 xG-t, Boli blokkolt lehetősége a félidő végéről pedig 0.22-t xG-t “ért”.

A második félidő egész más képet mutatott. A letámadástól elfáradt fiatalok közel sem helyeztek ránk olyan nyomást, mint korábban. Ennek eredményeként a saját térfelünkön csak 17-szer adtuk el a labdát, mi lőttünk többet kapura (9/5 ill. 6/2), többet és pontosabban passzoltunk (89.5%) és természetesen a gólt is mi szereztük. Ekkor már nem is támadott többet a hazai csapat (14+2 támadás a 16 ellenében).

Ekkor az xG 1.47-0.54 volt a mi javunkra. A három legnagyobb helyzetünk Tokmac próbálkozása (77′, 0.17), Isael gól előtti lövése (0.16) és természetesen a gól (0.85) volt. A másik oldalon Bijol 86. perces helyzete (0.25) és Csalov 72. perces helyzete (0.15) említhető elsősorban.

A hazaiak 39+2, a mieink 21+9 támadást vezettek, a Dózsa elleni 30%-os támadópárharc mutatónk ezen a meccsen 49%-ra javult, a mieink több párharcot is nyertek (97-88). 97 a labdavesztések száma is – ez a mutató a Dózsa meccsen 127 volt, komoly javulás. Akkor 9 labdavesztés vezetett lövéshez, most mindössze 5.

A legtöbb párharcot a három támadó (Zsubkov 31/58%, Tokmac 20/60%, Boli 19/37%) vállalta, Botka Endi pedig 11 párharcából 9-et nyert, ez 82%.

Dibusz xcG-je ezúttal 4 lövésből 0.82 lett, legnagyobb védését a statisztikák szerint a 16. percben mutatta be (0.42, Magnusson), az első félidő végén Sigurdsson helyzete 0.25-öt jelentett, a 64. percben Vlasic lövése pedig 0.12-t. Akinfejevnél ez a mutató 1.97, a legnagyobb helyzet Roli gólja (0.95), illetve Isael lövése (0.37) volt.

Az egyéni adatokat és sok minden mást a teljes Wyscout meccsriportban böngészhetitek: