A „Szakosztályok az Arénában!” programsorozat keretein belül látogatnak ki az Üllői útra.
A kézilabda 1950 óta része az FTC életének, az első 12 évben pedig a férfi szakág is igen sikeres volt: az 1956-os, legendás és máig egyetlen bajnoki cím mellett három ezüst- és két bronzérmet is begyűjtött az évek során a szakág, sőt, 1963-ban elhódította története máig egyetlen Magyar Kupáját is. A következő dobogós helyezést 1980-ban érték el a férfi kézisek, ez volt a szakág negyedik bajnoki ezüstérme. Az 1990-es években a megszűnés szélére sodródott a csapat, így az újabb kiemelkedő eredményre 2011-ig kellett várni. Ebben a szezonban egy utolsó perces góllal maradt le a Fradi a bajnoki döntőről, de a bronzérmet sikerült bezsebelni. A következő két idényben a PLER-rel fúzióban indultunk a bajnokságban. A szétválást követően az alapoktól kezdett újraépítkezni a csapat a másodosztályban, amelyet 2017-ben százszázalékos teljesítménnyel nyert meg, majd egy évvel később kiharcolta a bennmaradást is az NB I-ben. 2018 nyarán Schuch Timuzsin és Ancsin Gábor személyében válogatott erősítés is érkezett, azonban a csapat legnagyobb értékei azok a 16-18 éves fiatalok, akik hétről hétre élnek a sérülések adta lehetőséggel, a góljaikkal pedig még a két európai topcsapatot, a Szegedet és a Veszprémet is alaposan megizzasztották. Mindeközben az utánpótlás-válogatottakban és a Ferencváros második számú felnőtt csapatában is helyt állnak, mi több, utóbbival a legfiatalabb csapatként is fölényesen nyerték az NB II-t, így jövőre már az NB I/B-ben pallérozódhatnak tovább, ami egy igazán ígéretes jövőt vetít a férfi kézilabda szakág elé!
Az FTC vezetősége szeretne lehetőséget adni a labdarúgáson kívüli, talán kevésbé reflektorfényben szereplő sportágaknak, hogy a labdarúgócsapat közönségének bemutatkozhassanak. Emiatt a szezon minden hazai bajnoki mérkőzésén egy-egy szakosztály kitelepül a Groupama Arénába. Ennek köszönhetően szurkolóink személyesen ismerkedhetnek meg az FTC szakosztályaival, a lehetőségekhez mérten, akár ki is próbálhatják az adott sportágat, és minden lényeges információt megtudhatnak a sportolókról, mérkőzésekről, toborzásról! A „Szakosztályok az Arénában” programsorozatnak köszönhetően a tavaszi idény végére a remények szerint szurkolóink egy átfogóbb képet kapnak arról, hogy mi is az a Ferencvárosi Torna Club, mennyi különleges és szerteágazó sportág fut a zöld-fehér színek alatt, hány kivételes sportember, edző dolgozik fanatikusan, és küzd hétről-hétre a Fradi hírnevéért, a Fradi Családért, ezáltal a szurkolókért is!
Fradi.hu, a Dózsa elleni bajnoki alatti további programokról ide kattintva olvashattok.
Az alábbi videókból kiderül, milyen jó hangulatú eseményre lehet számítani: