Sajtóhírek szerint.

Azután, hogy Böde Dániel a Mezőkövesd elleni hazai bajnokin lecserélésekor kendőzetlen dühhel hagyta el a pályát, s a kispadon a kabátját a földhöz vágva kiabált – minden bizonnyal Szerhij Rebrovnak címezve mondanivalóját –, lehetett sejteni, hogy rövid úton távozni szeretne a Ferencvárostól. Először az terjedt el róla, hogy azonnal szerződést bontana, illetve, hogy Rebrov tüstént meg is szabadul tőle, aztán csitultak a kedélyek, és „csak” egy hétre került ki a keretből.

Nyíri Zoltán, a Ferencváros ügyvezető alelnöke a Digi Sport Reggeli Start című műsorában kedden megerősítette, Bödét csak ideiglenesen rakta ki a keretből a vezetőedző, így, a többiekkel együtt kezdte el a munkát kedden.

Információink szerint a Ferencvárosban összesen száz gólnál tartó támadó legnagyobb vágya, hogy eligazoljon a Fradiból, nem szeretne tovább Rebrovval dolgozni. A csatár közvetlen környezetéből úgy tudjuk, a Videoton vezetőedzője felhívta telefonon, s mindkét fél részéről lenne fogadókészség az üzletre. Emellett két külföldi csapatnál is szóba jött a neve.

A Blikknek december végén azt mondta a labdarúgó, hogy nem zárkózna el a légiósélettől: “Madocsán építkeztem, mindig is ott volt az otthonom. Ha úgy adódna, természetesen elfogadnék egy külföldi ajánlatot. Lefociznám, amit le kell, és jönnék haza a családhoz.

A Videotont és a Ferencvárost is kerestük, de egyik klubnak sem szokása reagálni ilyen érzékeny átigazolási témákra. Ha mégis befut tőlük valamilyen tájékoztatás vagy egyéb információval tudjuk gazdagítani a cikkünket, frissítjük.

forrás: promotions.hu