Német edzőnk a mentalitással és az eredményekkel viszont elégedett.

Ferencváros a tabella éléről várja az összecsapást. Vezetőedzőnk, Thomas Doll azonban biztos benne, hogy csapatunk még többre képes annál, amit az elmúlt hetekben mutatott.

– Ha az elmúlt hetek eredményeit veszem figyelembe, akkor elégedett vagyok, akárcsak a játékosok mentalitásával. Ha viszont a játékot nézem, el kell ismerni, hogy ennél jobb futballra is képes lehetne az együttes. Mezőkövesden is jobban örültem volna, ha megszerezzük a második gólt, viszont hátul legalább stabilak voltunk.

A Ferencváros elmúlt két bajnokiján nem kapott gólt, a harmadik helyen álló DVSC ellen azonban Otigba Kenneth és Leandro sem játszhat, mivel az előző fordulóban mindketten megkapták ötödik sárga lapjukat.

– Nem tartom jónak, hogy ilyen hamar összegyűlt két játékosnál is az öt figyelmeztetés, hiszen még a bajnokság felénél sem járunk – mondta Thomas Doll. – Okosabban kell viselkednünk a párharcokban. Azonban a hiányzók ellenére nem kell félteni a védelmünket, több megoldást is átgondoltunk hét közben, és bízom a játékosokban, hogy mindenki megoldja a feladatát.

A DVSC elleni elmúlt három bajnoki mérkőzésünk egyaránt 0-0-ra végződött. Német vezetőedzőnk szerint szombaton nyíltabb találkozóra számíthatunk.

– A teli stadion szerintem lendületet ad a csapatnak, gólveszélyesebbek leszünk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Debrecen is jó formában van, sok gólt szereztek az elmúlt fordulókban. Nem gondolom, hogy a negyedik 0-0 következik, viszont nagyon remélem, hogy mi találunk többször a kapuba!

forrás: fradi.hu