Ezenkívül rettentő motiváltnak érzi a társaságot a Fradi vezetőedzője és bízik benne, hogy ez sokra lesz elég.
[Bognár István] valóban szép gólokat szerzett, de tudtuk róla, hogy képes erre, ezért akartuk átigazolni. Ugyanakkor a lövőtechnika csak egy eleme a játéknak, fontos, hogy a felkészülés alatt a dinamikáján és robbanékonyságán is fejlesszünk. Mindenesetre látszik, hogy Bognár István és Botka Endre szerződtetésével egyaránt jól jártunk, bővültek a variációs lehetőségeink, és az eddigi benyomások alapján emberileg sem csalódom majd bennük. Mindketten fiatalok, fejlődni akarnak, a Ferencváros pedig a következő lépcsőfokot jelentheti számukra. Most az a legfontosabb, hogy minél előbb beilleszkedjenek a társaik közé.
Az első, nagyon kemény edzésekkel teli hét után jó tesztnek bizonyult a Tevel elleni találkozó. A játékosaim is élvezték, hogy ismét meccset játszhatnak, annak ellenére, hogy néhányan nehezebben emelték a lábukat. Az edzések intenzitása hétről hétre emelkedik, de óvatosnak kell lennünk, nem szabad mindenkit egyformán terhelnünk. A múlt héten tizenegy-tizenkét játékossal edzettünk, így elég sok az öt az öt, hat a hat elleni rövid és intenzív játék a programban, ami azért alaposan kifárasztotta a focistákat. A vasárnapi szabadnap után hétfőtől ismét keményen dolgozunk, huszonharmadikán pedig Spanyolországba utazunk.
Én is úgy érzem, [hogy jobb a hangulat]. Nekem is kellett néhány hét, érzem, hogy sokkal frissebb vagyok, mint amikor hazautaztam az ünnepekre. Rettentő motiváltak vagyunk, néhány játékos még biztosan érkezik hozzánk, ami szintén új impulzust jelent. Jobb szellemiségben készülünk, mint az őszi szezon végén, tudjuk, hogy jobban kell teljesítenünk tavasszal, erre képesnek érzem a társaságot. Mindent beleadunk, meglátjuk, mire lesz elég.
– Thomas Doll
(Nemzeti Sport)




