Ezt eddig is tudtuk, de most a Sportstatisztika blog által a többi sportággal együtt kerültek terítékre a nézőszám adatok.

A csökkenő nézőszám ellenére az „összsportági” listán biztosan őrzi első helyét labdarúgó csapatunk. A TOP10-be három kézilabda – Győri ETO, Veszprém, DVSC – és egy jégkorong – Alba Volán – együttes került be. A debreceniek két csapatukkal is ott vannak a tízben, a labdarúgók és női kézisek szinte egyforma átlagot produkáltak, utóbbira büszkék is lehetnek. Össznézőszámban egyedül a fehérvári hokisok közelítettek meg minket, de majdnem kétszer annyi mérkőzés után.

Női kézilabda csapatunk egyelőre a hatodik a női NBI rangsorában, eddig csak két mérkőzés adatai alapján, ám hosszú idő után talán növekedő tendencia indult meg, amire rásegíthet, hogy immáron igazán méltó környezet fogadja a fradistákat a Népligetben.

Jégkorong csapatunk sereghajtó a MOL Liga tabellán, ahol az első a DVTK Jegesmedvék ezernél alig több átlagos nézőszámmal. És ami megdöbbentő, hogy még így is megelőzik a házibajnokságban a pólósokat, akik a vízilabda OBI-ben a középmezőnyhöz tartoznak – itt az első Szolnok az 500 főt sem éri el…

A teljes táblázat a 2016/2017-es szezon 2016-os részére ide kattintva böngészhető.