Az MLSZ elnöke is megszólalt a Felcsút – Storck ügy kapcsán.

Csányi Sándor

A Puskás Akadémia tegnapi közleménye egy általános félreértésre hívta fel a figyelmemet. Az MLSZ nemcsak szavakkal, hanem konkrét, állami forrásból származó támogatásokkal segíti az akadémiák munkáját. Tisztán kell látni, hogy többségében nem magánvagyonból, hanem állami pénzből indult meg az elmaradt magyar futball utánpótlás-nevelésének felzárkóztatása.

A támogatási pénz nem fogható fel úgy, hogy azt valaki alanyi jogon kapja. Ez az összeg kizárólag azt célozza, hogy egy stratégiai fejlesztési területen összehangolt munkára kerüljön sor, ami hatékonyan szolgálja a sportág hosszú távú érdekeit. Aki a stratégia közös megvalósításában részt kíván vállalni, kaphatja a támogatást. Aki nem akar, az ne számítson a többletforrásra se. Egyébként a jövőben az MLSZ a többletforrások szétosztásánál fokozottabb mértékben veszi figyelembe az akadémiák szakmai munkáját, ami többek között abban is kifejeződik, hogy hány játékost sikerült nevelniük a hazai és nemzetközi élvonal számára.

Bernd Storck sportigazgatónak és szövetségi kapitánynak, a legsikeresebb futballkultúrák egyikéből érkezett német szakembernek igenis kötelessége elmondani véleményét konkrét esetekben, például egy-egy fiatal magyar játékossal kapcsolatban. Talán nem kell messzire mennem, ha azt mondom, Kleinheisler László esetében is hasznos volt, hogy letette a voksát. Szerintem pontosan az ilyen döntések meghozatala, szükség esetén visszajelzések megfogalmazása a legfontosabb feladata. Kérem ebben minden klub és akadémia megértését és támogatását, vagy úgy is mondhatom, hogy a futballunkban tegye mindenki a kötelességét!

MLSZ