A mai edzésen a Lipcsei-csapattal játszottak Nalepáék, az eredményt sajnos nem tudni.
Miközben hat játékosunk – Böde Dániel, Dibusz Dénes, Gera Zoltán, Nagy Ádám, Pintér Ádám és Stanislav Sesták – nemzeti együttesénél készül, a többiek a Népligetben dolgoznak az áprilisban ránk váró nyolc mérkőzés előtt.
Csütörtökön Thomas Doll tanítványai a megszokott edzésgyakorlatok helyett Lipcsei Péter csapata, az NB III Nyugati csoportjában élen álló második számú csapatunk ellen lépett pályára a Népligetben. A mérkőzésen kétszer 30 percet játszottak a fiúk.
– Jó csapat a második számú együttesünk is, ezt ma is megmutatták, kiváló edzőpartnerek voltak – mondta a találkozót követően Radó András. – Most két hétig tétmérkőzés nélkül maradunk, így nagyon jól jött egy kis meccsterhelés, hogy ritmusban maradjunk. Áprilisban még fontos feladatok várnak, hiszen szeretnénk mindkét itthoni trófeát begyűjteni.
(fradi.hu)





