Vezetőedzőnket kérdeztük a mai sajtócsütörtökön.
Nem probléma számomra, hogy a jelenlegi helyzetünkben is – 22 pont előny a bajnokságban, négy között a Magyar Kupában – azt kérdezik tőlem, mi van a csapattal, magamtól is látom, érzem, hogy nem azt a játékot játsszuk, mint az ősszel. Emellett meg kell említeni, hogy nekünk sikerorientáltan kell játszanunk, mostanra gyakorlatilag az összes ellenfelünk betömörül hátul a tizenhatosa körül és várja a kontralehetőségeket, ezért nekünk is nagyon oda kell figyelnünk, hogy hozzuk az eredményeket. Szerintem nem kell mindig csak a negatívumokat keresni, a labdarúgáshoz mindig két csapat kell, ha mindkettő jól játszik, akkor a meccs is az lesz. Továbbra is 70% körül birtokoljuk a labdát, de jelenleg támadásban nem tudjuk azt mutatni, amit ősszel sikerült, de amíg akár csak 1-0-ra győzni tudnánk mindig az olyan csúnya mérkőzésen, ahol az ellenfél 90 percig hátul védekezik, azt akár most alá is írnám.
A Vasas edzőjével, Oenninggel jó barátok vagyunk, de aki ismer engem, hogyan állok hozzá egy-egy meccshez, legyek játékos vagy edző, az tudja, hogy számomra ez ilyenkor nem számít, mindig győzni akarok. Bajnoki forduló lesz, akár eldőlhet a bajnoki cím sorsa is, ezt a játékosok is tudják, és egyébként is természetes, hogy győzni szeretnénk. Ezután pedig majd ihatunk egy sört, ha úgy adódik.
A szerdai kupameccsről továbbra is azt gondolom, hogy nem volt jó, egyik fél sem mutatta azt, amit tud, a Debrecennek volt pár gólhelyzete, talán arra gondolhatott kollégám, hogy sokkal jobban teljesítettek, mint az előző bajnoki találkozóikon a Vasas és a Honvéd ellen. Itt szeretném megköszönni Kondás Elemér nagyon szép gesztusát, a mérkőzés előtt egy nagyon szép üveg pálinkát adott ajándékba.
Thomas Doll




