A lányok is az élen telelnek, megnyerték az örökrangadót.

Bajnoki címvédő női labdarúgó-csapatunk az MTK-t fogadta a 2015-ös ősz utolsó bajnoki mérkőzésén az FTC Női Labdarúgó Központban.

A találkozót a kék-fehérek kezdték jobban, 2-0-s vendégvezetésnél úgy tűnt, veszélyben lehet szezonbéli veretlenségünk. A lányok azonban remekül reagáltak a nehéz helyzetre, és Fenyvesi, valamint Orji találatával még a szünet előtt egyenlítettünk.

A második játékrészben a két csapat első idei összecsapásán büntetőt hibázó Mosdóczi Evelin javított, az értékesített tizenegyessel már nálunk volt az előny. A 70. percben viszont Mosdóczi saját kapujába is betalált, így a hajrára ismét döntetlennel fordultak a csapatok.

A 83. percben a döntő találatot Elizabeth Addo vitte be. Ismét megvertük az MTK-t!

Női labdarúgó-csapatunk veretlenül vezeti az NB I tabelláját, a hazai nagy rivális MTK ellen pedig most már zsinórban hat sikert (hármat 90 perc alatt, hármat tizenegyespárbaj után) számlálunk.

Második számú csapatunk, a Kóka a Győr ellen 2-2-es döntetlent játszott, és a hetedik helyen telel.

Női NB I, 12. forduló
FTC–MTK 4-3 (2-2)
Gólszerzők: Fenyvesi (29.), Orji (34.), Mosdóczi (58., 11-esből), Addo (83.), illetve Pádár (6.), Kaján (11.), Mosdóczi (70., öngól)

FTC: Németh J. – Mosdóczi, Zlidnis, Csigi, Nagypál – Fenyvesi, Horváth Zs. (Bognár, 75.) – Addo, Cankovic, Zágor (Krascsenics P., 75.), – Orji (Bulatovic, 80.)

Fradi.hu