Zácsik Szandra vezérletével kiütöttük a francia ellenfelünket.
Ferencváros 36-23 (24-12) Fleury Loiret
Gólok: Zácsik 11, Hornyák 5, Kovacsicz 4, Szekerczés 4, Pena 3, Schatzl 3, Szucsánszki 3, Szamoránsky 2, Lukács 1
A franciaországi szörnyű eseményekre emlékezvén egy perces gyászszünettel kezdődött a mai mérkőzés. Az első percekben még tudta magát tartani ellenfelünk, az egyenlítésre is futotta, utána viszont nem volt kegyelem. Zácsik régi fényében tündökölt, egész egyszerűen nem tudott hibázni és a többiek is jól játszottak, míg a Fleury legjobb védekező játékosa a kapufa volt, három labdát hárított, hárommal többet, mint a kezdő- és a cserekapus összesen. Folyamatosan növeltük a különbséget, hol átlövésből, hol szélről, hol hetesből. Szikora is védett egyet-kettőt fontos lélektani pillanatokban. Szekerczés büntetőjével lett meg a közte tíz, a szünetre pedig pont dupla annyi gólt szereztünk, mint vendégeink.
A második félidőben jobban játszottak a franciák, ám ez sem okozott nekünk igazán problémát, az elején Szikora védett nagyokat, büntetőt is. Több két percet is kaptunk, de igazán nem tudtak közelebb kerülni hozzánk, a végjátékra pedig Hornyák Dóra rázta meg magát és nem egy nagy bombával pókhálózta ki a kaput. Ennek köszönhetően ezt a fél órát is megnyertük, igaz, csak egy góllal, viccesen jegyezhettük meg, hogy ennél több kellett volna. Pozitívum, hogy a sérülése után Tomasevics is védésekkel tért vissza a kapuba. A meccs végét jelző dudaszó után Elek Gábor a hangosbeszélőben méltatta a közönséget, akik ismét remek hangulatot teremtettek, majd következhetett az ünneplés.
A győzelem azt jelenti, hogy veretlenül fejeztük be a B-csoport küzdelmeit és hét pontot viszünk a következő körbe magunkkal, ahol a norvég Larvik, az orosz Rosztov és a romániai Nagybánya ellen kell majd helytállnunk. Ilyen játékkal nem kérdéses, hogy helyt is fogunk állni!
Elek Gábor
A legszebb álmaimat is felülmúlta a csapat, főként támadásban. Ilyen lövőteljesítménnyel egyszerűen nem lehet veszíteni, sőt, szinte még szoros meccset engedni sem. Minden poszton remek teljesítményt nyújtottunk, nagyon kevés hiba volt a játékunkban.





