Így az Eger jutott tovább a Magyar Kupában.
Ferencváros 9-13 Eger – összesítésben 18-21.
Negyedek: 1-3, 3-3, 1-5, 4-2
Gólok: Dőry 4, Cuk 1, Marnitz 1, Roach 1, Swift 1, Tóth 1
Varga Zsolt
Úgy érzem a meccsen volt egy fordulópont 6-4-nél, amikor Roach megúszott és kihagyta a helyzetet, ebből nem egy gólra csökkentettük a különbséget, hanem egyből kaptunk, amivel hárommal elmentek. Szerettem volna elkerülni, hogy az Eger ilyen nyugodtan játsszon. Ha feszültebbek, akkor lehet őket rákényszeríteni a hibázásra. A visszavágón fáradtnak láttam a csapatot, az Eger jobban felpörgött állapotban volt, mint előző nap. A szombati egy bravúros eredmény volt részünkről, azt is tudtuk, hogy a visszavágón is egy bravúrra lesz szükség a továbbjutáshoz. Ehhez az is kellett volna, hogy az Eger önmagához képest többet hibázzon. Gondoltam, hogy 24 órán belül kétszer megverni őket nem a realitás. Egyszer sikerült, ami jelzi, hogy jó úton vagyunk.
Dabrowski Norbert
A párharc előtt is azt mondtam, hogy szoros lesz, és a Ferencváros szombaton és ma is igazolta, hogy jó csapat. Nekünk tegnap is 100 százalékosan kellett volna játszanunk, ahogyan ma játszottunk. Mindkét csapat bizonyított, ez jó hírverése volt a vízilabdának.





