A szövetségi kapitány szerint a stabil védekezést nem szabad feladni.

Bernd Storck

Az oslói mérkőzés megfelelő kiindulási alap a visszavágóra, hiszen szervezett, fegyelmezett játékkal sikerült jó eredményt elérnünk. Egygólos előnyünk van, de ennél nem történt se több, se kevesebb. Arra kértem a játékosokat, hogy feledkezzenek meg az elmúlt negyvennyolc óráról, és csak a vasárnapi feladattal foglalkozzanak. A következő meccsen sem adhatjuk fel a támadások lehetőségét, előre kell törnünk, gólt rúgnunk, ez a legfontosabb feladat. Nem akarunk csak védekezni, egygólos előnyben is a sikerre fogunk törekedni. A regenerációt már pénteken, Oslóban megkezdtük, két csoportban dolgoztunk, úgy érzem, minden játékos felkészülten várja a találkozót. Kisebb sérülések még akadnak, meglátjuk, holnap milyen állapotban lesznek a futballisták, és szükség lesz-e változtatásra az előzetes terveinkhez képest. Felkészültünk minden eshetőségre, ha valaki esetleg kiesne, akkor is megfelelően tudjuk pótolni a mérkőzésre. Nem szabad kockáztatnunk, ezért a stabil védekezést nem adhatjuk fel, de szeretnénk kapura törő játékot nyújtani. Azt szeretném kérni, hogy a szurkolók legyenek türelmesek a csapattal szemben, és végig tizenkettedik játékosként segítsék a válogatottat.

MLSZ