Visszatért a Ferencvárosi Torna Clubhoz Somalia! Persze, csak látogatóba tért „haza” a brazil labdarúgó, aki augusztus elején a francia élvonalban szereplő Toulouse-ba szerződött. Klubunk korábbi játékosa a bajnoki szünetet használta ki, és tért vissza Magyarországra, ahol első útja természetesen a Népligeti Edzőközpontba vezetett.

– Mindig nagy örömmel térek vissza Magyarországra, a mostani látogatásomnak sincs más oka, mint hogy imádom Budapestet és rengeteg barátom van itt – mondta a 27 éves játékos. – Jó volt látni a régi társakat, és az edzőt, Thomas Dollt is, mindenkinek gratuláltam ahhoz a fantasztikus teljesítményhez, amit eddig ebben a szezonban mutattak. Mindig figyelemmel követem a Ferencváros mérkőzéseit, szurkolok a csapatnak, hogy megőrizze, sőt, növelje előnyét és behúzza a bajnoki címet!

38913

Azt nem lehet mondani, hogy a ferencvárosi évek ne készítették volna fel a top-bajnokságok közé sorolt Ligue 1 ritmusára Somáliát, hiszen a villámgyors labdarúgó eddig 9 mérkőzésen kapott lehetőséget és védekező középpályás létére egy gólpasszt adott. A játékos a legutóbbi két, a Montpellier és a PSG elleni találkozókat is végigjátszotta.

– Mindent megteszek, hogy a csapatban legyek és a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam – reagált a játékos, aki természetesen a válogatott mérkőzéseit is figyelemmel követi. – Nagyon szurkolok Nagy Ádáméknak, a többi fradistának és az egész magyar válogatottnak, hogy sikerrel vegyék a norvégok elleni meccset. Nagyon fontos lenne ez a magyar labdarúgásnak ez a siker, ezért én is nagyon szurkolok, hajrá magyarok – zárta szavait a középpályás, aki elárulta, a karácsonyt is Budapesten tölti majd.

(fradi.hu)